Belföld

Román nacionalisták közel százfős csoportja ünnepelt a sírkertben

2020.05.28 - 19:49

A rendezvényt Mihai Tirnoveanu, a szélsőségesen nacionalista Calea Neamului Egyesület elnöke kezdeményezte a Facebook-oldalán. Az esemény ortodox papok által tartott vallási ceremóniával kezdődött. Ezúttal is felolvasták annak a 149 román katonának a nevét, akik egy - a román hatóságok által hivatalosan cáfolt - dokumentum szerint e temetőben nyugszanak.

Az ünnepségen beszédet mondott Constantin Toma, Darmanesti polgármestere és Mihai Tirnoveanu. A rendezvény koszorúzással és szeretetvendégséggel végződött. A sírkertben tavaly felállított emlékműnél Darmanesti rendőrfőnöke is koszorúzott.

Constantin Toma polgármester a közösségi hálón is közvetített beszédében a román nemzet újjászületésének jeleként értékelte, hogy visszakerült az értékek közé a hősök iránti tiszteletet.

Mihai Tirnoveanu: az egy évvel ezelőtt június 6-án (Krisztus mennybemenetelének az ortodox ünnepén) tartott hősök napját idézte, amikor mintegy ötezer román érkezett a helyszínre, akinek a temetőbe való bejutását - fogalmazása szerint - "a piros-fehér-zöld élőlánc sem tudta megakadályozni". A szónok szerint az Úzvölgyében elesett román katonák áldozata nélkül nem valósulhatott volna meg a román nagy egyesülés, és nem kerülhetett volna sor a trianoni békeszerződésre sem. Tirnoveanu köszönetet mondott a polgármesternek azért, hogy nem hátrált meg, és méltó harcot folytat Romániáért.

A Bákó megyei Darmanesti város önkormányzata tavaly áprilisban önkényesen román parcellát alakított ki a Hargita és Bákó megye határán fekvő katonatemetőben, melyet korábban a székelyföldi Csíkszentmárton község gondozott. A tavalyi hősök napján, június 6-án több ezer román megemlékező erőszakkal nyomult be a temetőbe, hogy részt vegyen a román parcella és emlékmű román ortodox felszentelésén, miután székelyek élőlánccal próbálták megakadályozni ezt. Az ügy több pernek a tárgyát képezi.

MTI

Ajánljuk még a témában:

Belföld

Úzvölgyi katonatemető – Bűnvádi eljárás a román nacionalisták magyarellenes molinói miatt

Gyűlöletre vagy diszkriminációra való felbujtás miatt bűnvádi eljárást indult az úzvölgyi katonatemetőben október 22-én rendezett megemlékezés miatt, amelyen román nacionalista szervezetek magyarellenes molinókat feszítettek ki.
Szatmárnémeti

A hősök közelebb vannak, mint gondolnánk

Többen az otthonunk nyújtotta biztonságban dolgozhatunk, ám vannak olyan munkakörök, amelyeket nem lehet otthonról végezni. Az ételfutárként dolgozó Kohán Mátéval beszélgettünk munkájukról, a rájuk leselkedő veszélyről és távolabbi elképzeléseiről.
Belföld

Jogerős ítélet kötelezi Bákó megye prefektusát a temetőre vonatkozó irato

A Marosvásárhelyi Táblabíróság kedden kimondott jogerős ítéletben kötelezte Bákó megye prefektusát valamennyi, az úzvölgyi katonatemetőre vonatkozó, hivatalában megtalálható irat kiadására.