Két elkeseredett csapat találkozott egymással vasárnap este a Nemzetek Ligája 4. fordulójában, hiszen három nappal előtte Norvégia és Románia labdarúgó-válogatottja is vereséget szenvedett az Európa-bajnokság pótselejtezőjének az elődöntőjében. Ez az elkeseredettség azonban csak a vendég románok játékára nyomta rá a bélyegét, hiszen a hazai északi alakulat hamar összekapta magát, és simán, 4–0-lal legyűrte Mirel Rădoi szövetségi kapitány együttesét. A fiatal román szakvezető ehhez fogható vereséget még nem szenvedett el kapitányi minőségében, viszont ő is elismerte, hogy most azt érdekli leginkább, hogyan tudja majd talpra állítani legénységét, hogy szerdán ne fussanak bele egy hasonló zakóban az osztrákok elleni hazai meccsen.
Ausztria egyébként átvette az első helyet a csoportban, a korábbi éllovas, Románia pedig a harmadik helyig csúszott vissza a táblázatban.
Ezzel szemben Belgrádban két olyan együttes csapot össze, amely megnyerte az Eb-pótselejtező elődődöntőt, így jó hangulatban folytathatták az NL-szereplést. Ráadásul a házigazda Szerbia éppen a norvégokat búcsúztatta, míg Magyarország akár a románokkal is összetalálkozhatott volna a döntőben, amennyiben Rădoi-csapat nem kap ki Izlandon.
Marco Rossi szövetségi kapitány legénysége hozta a jó formát vasárnap is, és remek játékkal semelgesítette a szerb ellenfél támadási kísérleteit. A jó védekező és harcias játék, illetve az ellenfél letámadása meghozta a gyümölcsét, hiszen ezek összhangja kellett a magyarok vezető találatához: a vajdasági Topolyán született 31 éves Könyves Norbert egymaga harcolt a szerbek védőjével és kapusával addig, míg az üres kapuba guríthatott, így első válogatottbeli mérkőzésén góllal mutatkozott be a Zalaegerszeg játékosa (0–1) (képünkön). Amint a végén kiderült, ez a találat éppen elég volt a magyar nemzeti együtteshez, második sikerét jegyezze a Nemzetek Ligája csoportkörében. Bár a házigazdák a találkozó utolsó fél órájába teljesen átvették az irányítást, a támadók csak egy kapufáig jutottak.
Ezzel a magyar válogatott megerőzsítette második helyét a táblázatba, így a szerdai, moszkvai találkozón a széria két legjobb csapata mérkőzik meg.
Pesek Attila
NEMZETEK LIGÁJA, A-LIGA, 3. FORDULÓ
1-es csoport
Bosznia-Hercegovina – Hollandia 0–0
Lengyelország – Olaszország 0–0
1. Olaszország 3 1 2 0 2–1 5
2. Hollandia 3 1 1 1 1–1 4
3. Lengyelország 3 1 1 1 2–2 4
4. Bosznia-Hercegovina 3 0 2 1 2–3 2
2-es csoport
Anglia – Belgium 2–1
Izland – Dánia 0–3
1. Anglia 3 2 1 0 3–1 7
2. Belgium 3 2 0 1 8–3 6
3. Dánia 3 1 1 1 3–2 4
4, Izland 3 0 0 3 1–9 0
3-as csoport
Horvátország – Svédország 2–1
Franciaország – Portugália 0–0
1. Portugália 3 2 1 0 6–1 7
2. Franciaország 3 2 1 0 5–2 7
3. Horvátország 3 1 0 2 5–9 3
4. Svédország 3 0 0 3 1–5 0
NEMZETEK LIGÁJA, B-LIGA, 3. FORDULÓ
1-es csoport
Norvégia – Románia 4–0 (2–0)
G.: Erling Haaland 13., 64., 74., Alexander Sorloth 39.
Észak-Írország – Ausztria 0–1 (0–1)
G.: Michael Gregoritsch 42.
1. Ausztria 3 2 0 1 5–4 6
2. Norvégia 3 2 0 1 10–3 6
3. Románia 3 1 1 1 4–7 4
4. Észak-Írország 3 0 1 2 2–7 1
2-es csoport
Izrael – Csehország 1–2
Skócia – Szlovákia 1–0
1. Skócia 3 2 1 0 4–2 7
2. Csehország 3 2 0 1 6–4 6
3. Izrael 3 0 2 1 3–4 2
4. Szlovákia 3 0 1 2 2–5 1
3-as csoport
Szerbia – Magyarország 0–1 (0–1)
G.: Könyves Norbert 20.
Oroszország – Törökország 1–1 (1–0)
G.: Anton Mirancsuk 28., illetve Kenan Karaman 62.
1. Oroszország 3 2 1 0 7–4 7
2. Magyarország 3 2 0 1 4–3 6
3. Törökország 3 0 2 1 1–2 2
4. Szerbia 3 0 1 2 1–4 1
4-es csoport
Írország – Wales 0–0
Finnország – Bulgária 2–0
1. Wales 3 2 1 0 2–0 7
2. Finnország 3 2 0 1 3–1 6
3. Írország 3 0 2 1 1–2 2
4. Bulgária 3 0 1 2 1–4 1
NEMZETEK LIGÁJA, C-LIGA, 3. FORDULÓ
2-es csoport
Észtország – Észak-Macedónia 3–3
Örményország – Grúzia 2–2
1. Észak-Macedónia 3 1 2 0 6–5 5
2. Grúzia 3 1 2 0 4–3 5
3. Örményország 3 1 1 1 5–4 4
4. Észtország 3 0 1 2 3–6 1
3-as csoport
Koszovó – Szlovénia 0–1
Görögország – Moldova 2–0
1. Görögország 3 2 1 0 4–1 7
2. Szlovénia 3 2 1 0 2–0 7
3. Koszovó 3 0 1 2 2–4 1
4. Moldova 3 0 1 2 1–4 1
4-es csoport
Kazahsztán – Albánia 0–0
Litvánia – Fehéroroszország 2–2
1. Kazahsztán 3 1 1 1 3–2 4
2. Albánia 3 1 1 1 2–1 4
3. Fehéroroszország 3 1 1 1 4–5 4
4. Litvánia 3 1 1 1 3–4 4
KEDDI PROGRAM
NEMZETEK LIGÁJA, 4. FORDULÓ, A-LIGA
Kedd, 4-es csoport
21.45: Ukrajna – Spanyolország (magyar Sport 1)
21.45: Németország – Svájc (magyar Sport 2)
NEMZETEK LIGÁJA, 4. FORDULÓ, C-LIGA
Kedd, 1-es csoport
19.00: Azerbajdzsán – Ciprus (magyar Sport 1)
21.45: Montenegró – Luxemburg
NEMZETEK LIGÁJA, 4. FORDULÓ, D-LIGA
Kedd, 1-es csoport
19.00: Lettország – Málta (magyar Sport 2)
21.45: Feröer-szigetek – Andorra
Kedd, 2-es csoport
21.45: Liechtenstein – San Marino