A kincses város csapata 2008-ban itt játszotta történelme első mérkőzését a Bajnokok Ligája csoportkörében, és óriási meglepetésre 2–1-re győzött. Két évvel ugyanott találkozott a két együttes, és akkor visszavágtak az olaszok, viszont a CFR rajongók mégis a tizenkét évvel ezelőtti siker emlékeit ápolgatják.
Egy hasonló bravúrban bíznak most is a CFR-szurkolók, hiszen kedvenceik most nagy lépést tehetnek, hogy zsinórban második évben jussanak tovább az EL-csoportkörből.
Dan Petrescu edző legényei tavaly is jártak Rómába, akkor a Lazio volt az ellenfél a csoportkörben, de az 1–0-s vereség ellenére a CFR 12 ponttal továbbjutott. Az viszont nem mellékes, hogy tavaly nem volt akkora a nyomás a csapaton, mint most. A bajnokságban elszenvedett első vereség után ugyanis Petrescu kirohanásától volt hangos a romániai sajtó: az edző ugyanis kilátásba helyezte, hogy a mostani, római meccs lesz az utolsó a CFR kispadján, sőt még arról is írtak, hogy Nelu Varga sem marasztalná a szakvezetőt. Tegnap Petrescu a sajtótájékoztatón már jobb belátásra tért és azt mondta: „Valóban szükségem van egy szünetre, de ezt a FC Argeș elleni bajnoki utáni időre tartogatom. Még másfél évig érvényes szerződés köt a CFR-hez, remélem, hogy további sikerekkel tudom majd teljesíteni ezt az időt.”
Sőt, a CFR szerdán még azt is bejelentette, hogy szerződtette a török Denizlisportól a 31 éves tunéziai válogatott középhátvédet, Syam Ben Youssefet (képünkön), aki 2012 és 2015 között közel 100 mérkőzést húzott le a Liga 1-ben az Astra Giurgiu mezében.