Jegyzet

Rendszerszintű hibát kell(ene) orvosolni

2021.07.24 - 11:30

Történt ugyanis, hogy a maturandusok írásbeli dolgozatát csúnyán lepontozták: többnyire román nyelv és irodalomból jártak így, de más tantárgyaknál is előfordult, és ami a korábbi évekhez képest most rendkívüli volt, az az, hogy nagyon nagy különbség volt a jegyek között az óvás miatt újrajavított dolgozatok esetében. Valami furcsa véletlen folytán egyébként országos viszonylatban épp a Szatmár megyei érettségizőket érintette ez a leghátrányosabban, amit mi sem igazol jobban, mint hogy az óvás után több mint 6 százalékkal nőtt a megyében a sikerességi arány.
Pedig a romániai vizsgarendszer a csalások kiszűrésére annyi csavart épített be a folyamatba, hogy ezzel a világ egyik legdrágább — ha nem a legdrágább — rendszerét sikerült felépíteni, s mit ad isten, valahogy ez se tűnik elég megbízhatónak. Önök egyébként tudják, hogy itt hogyan zajlik egy-egy vizsga? Az alapállás az, hogy a rendszer minden vizsgázót potenciális csalóként kezel, ezért évek óta bekamerázott tantermekben, az előírásnak megfelelő ültetési rend szerint — itt most nem a Covid miatti távolságtartást kell érteni — írják meg a dolgozatot a diákok, úgy, hogy a vizsga ideje alatt termenként két tanár biztosítja a felügyeletet. A dolgozat megírásához kéken író golyóstollat lehet használni, a terembe az írószereken és vízen kívül semmit nem vihetnek be, a vizsgázó nevét a dolgozaton leragasztják, tehát a javító tanár a név ismerete nélkül pontozza majd azt. És ez rendben is van, fontos az objektivitás. Igen ám, de a rendszer potenciális csalónak tart minden pedagógust is, ezért a megyénként összegyűjtött dolgozatokat megfelelő biztonsági körülmények között, csendőri kísérettel egy másik megyébe szállítják, ahol minden dolgozatot két tanár javít ki, és a jegyek átlaga adja a végső pontszámot. Értik, ugye? A rendkívüli felügyelet mellett megírt, név szerint beazonosíthatatlan dolgozatokat hogyan is javíthatná ki egy másik tanár ugyanazon megyéből?! Nagyszerű ötlet, fő a teljes korrektség, nehogy szó érje a ház elejét, hiszen tényleg, megyén belül a pedagógusok ismerik egymást, ki tudja, mire vetemednének, ha ilyen helyzetbe kerülnének?! Akkor tehát kizárva a csalás a diákok és a bármilyen befolyás a tanárok szintjén, megnyugodhatunk, a mienk a legkorrektebb vizsgarendszer. Nos, ilyen körülmények között jutottunk idén oda, hogy a szatmári diákok Beszterce-Naszód megyében javított dolgozatait nagyon csúnyán lepontozták. A tárcavezető meg is fenyegette a pedagógusokat, azzal tervezi büntetni őket, hogy ezentúl soha többet nem vehetnek részt a vizsgadolgozatok javításában. Ennek a „büntetésnek” amúgy igen sokan örülnének, azt mondják, nem ez a kedvenc elfoglaltságuk a nyári vakációban.
A helyzet több mint kellemetlen, és megoldást sürget, elég nagy bajban van most a tárcavezető, ugyanis olyan rendszerszintű hibát kell(ene) orvosolnia, amit a vizsgamenet módosítgatásaival nemigen fog elérni. Gyermekeink és a társadalom jövője szempontjából például hatalmas előrelépés lenne, ha potenciális csalók helyett együttműködő partnerekként kezelnék a rendszer szereplőit, kicsitől nagyig. Ehhez viszont az alapoknál kellene kezdeni a reformot.

Elek Anikó

Ajánljuk még a témában:

Szatmárnémeti

Nincs tízes az érettségin Szatmár megyében

Megvannak az eredmények: idén nem sikerült 10-esre érettségiznie egy Szatmár megyei végzősnek sem, bár ahhoz közeli átlagból több is akad.
Belföld

A magyar nyelv- és irodalom írásbelivel zárul az érettségi

Ma délelőtt anyanyelvből vizsgáznak azok az érettségizők, akik valamelyik nemzeti kisebbség nyelvén tanultak a középiskolában.
Szatmárnémeti

Kevesen hiányoztak a román érettségiről

Komolyan vették a Szatmár megyei fiatalok az érettségi első írásbeli vizsgáját, a román nyelv- és irodalom megmérettetést – kevesen hiányoztak az első írásbeliről.