Szatmár megye

Közzétették az érettségi eredményeit – nincs 10-es Szatmárban

2025.06.20 - 12:22
Közzétette pénteken az oktatási minisztérium az érettségi vizsga eredményeit. Az óvások előtti eredmények alapján, nem született 10-es átlag Szatmár megyében.

A közzétett adatok szerint az összesített országos átmenési arány (minden évfolyamot beleértve) a fellebbezések előtt 74,3% (szemben a tavalyi év első szessziójában mért 76,4%-kal). Így összesen 77.805 vizsgázó ment át a vizsgán (ebből 73.859 a jelenlegi évfolyamból, illetve 3.946 korábbi évfolyamokból) a 104.675 jelenlévő vizsgázó közül.

A jelenlegi évfolyam esetében a sikerességi arány 79,9% (szemben a 2024. június–júliusi 81,5%-kal), míg a korábbi évfolyamok esetében ez az arány 32,1% (szemben a 2024. június–júliusi 31,9%-kal). 

erettsegi-eredmeny.JPG

24 vizsgázó zárta az írásbeli próbákat 10-es átlaggal (közülük egy vizsgázó a vizsga különleges szessziójában vett részt). A legtöbb vizsgázó (13.598 fő – minden évfolyamból) 9 és 9,49 közötti átlagot ért el. 3.281 vizsgázó nem jelent meg a vizsgán, míg 64 főt kizártak.

A vizsgázók kérésre és egy szülő/törvényes képviselő jelenlétében megtekinthetik a kijavított dolgozatukat. Erre és az óvások benyújtására pénteken 14 és 18 óra között, illetve hétfőn és kedden lesz lehetőségük. A dolgozat megtekintése nem feltétele az óvás benyújtásának és nem is teszi kötelezővé azt. Az óvások elbírálása utáni végleges eredményeket június 30-án ismertetik.

Az oklevél megszerzéséhez az érettségizőknek három feltételnek kell együttesen eleget tenniük: részt vettek a nyelvi és digitális készségeik felmérésén, illetve az összes írásbeli vizsgán; az írásbeli vizsgák mindegyikén legkevesebb 5-ös osztályzatot kaptak; az írásbeli dolgozataik osztályzatainak átlaga legkevesebb 6-os. 

Óvás előtti eredmények

Szatmár megyében az országos átlagnál magasabb az óvások előtti átmenési arány, a maturandusok 82,1 százaléka volt sikeres a vizsgákon. Megyénkben 1489-en jelentkeztek a vizsgára, közülük 1472-en jelentek meg minden próbán. 359 fiatalnak nem sikerült az érettségije, mert valamelyik vagy akár több tantárgyból nem kapott átmenőt, 65 végzős pedig 5–5,99 közötti átlagot ért el, ami szintén nem jelent sikeres érettségit. Csalás miatt senkit nem kellett kizárni.

A 2024-2025-ös tanév érettségi vizsgáinak első eredménye alapján, a legmagasabb átlagot a szatmárnémeti Ioan Slavici Főgimnázium diákja érte el, ő 9,96-os átlaggal érettségizett.

A magyar tannyelvű végzősök közül a szatmárnémeti Kölcsey Ferenc Főgimnázium egy diákja és a Nagykárolyi Elméleti Líceum két maturandusa érte el a legmagasabb jegyet, mindhárman 9,55-ös átlagot szereztek.

A Szatmárnémeti Református Gimnáziumban 9,45-ös a legjobban érettségiző átlaga, a Hám János Római Katolikus Teológiai Líceumban 9,43, az Aurel Popp Művészeti Líceumban a legjobb átlag 9,25-ös.

Most is vannak olyan középiskolák, ahol senkinek nem sikerült leérettségiznie. A szatmárnémeti Unio-Traian Vuia Műszaki Lícumban a 6 érettségiző közül csak hárman jelentek meg a vizsgákon, de egyiküknek sem sikerült oklevelet szerezni, a sárközújlaki George Barițiu Műszaki Líceumban pedig mind az öt érettségiző megbukott.

Hírszerkesztő

SZÓLJON HOZZÁ FACEBOOKON! 

Ajánljuk még a témában:

Belföld

Ma kifüggesztik az érettségi eredményeit

Az oktatási minisztérium által jóváhagyott menetrend szerint péntek délig közzéteszik az érettségi írásbeli vizsgáinak eredményeit.
Szatmár megye

Magyarból írásbeliznek a végzősök - ez az utolsó próba

Anyanyelv- és irodalomból írásbeliznek hétfőn a nemzeti kisebbségekhez tartozó végzősök, ez a nyári érettségi utolsó vizsgája.
Szatmár megye

Csak tíz fiatal hiányzott az írásbeliről

Szerdán délelőtt a szaknak megfelelő kötelező tantárgyból írásbeliztek a végzősök. Szatmár megyében csak tízen hiányoztak erről a vizsgáról.