Szatmárnémeti

Rendőrségi ajánlások, hogy biztonságban teljen a nyár

2021.07.04 - 08:32

Strandra, vízpartra ne vigyünk magunkkal nagy összegű készpénzt, illetve feltűnő és értékes használati tárgyainkat, ékszereket, laptopot, tabletet, drága fényképezőgépet/videokamerát — persze ezen utóbbi tárgyak esetében nehezen kivitelezhető, hiszen meg szeretnénk örökíteni a vidám pillanatokat, de ne feledjük: a mai mobiltelefonok legalább olyan jó minőségű fotókat készítenek, mint egy profi fényképezőgép, de ha már mindenképp magunkkal vittük, plédünket soha ne hagyjuk teljesen felügyelet nélkül! Ez egyébként minden esetben érvényes: táskánkat, hátizsákunkat soha ne hagyjuk őrizetlenül — s ha már táska: bármennyire divatos is, lehetőleg ne mindenféle világmárkák logójával ellátott táskákba pakoljunk, még akkor sem, ha ezek csak utánzatok, hiszen a márkajelzések mindig nagyon csábítók a tolvajok számára. Túl sok dolgot se vigyünk magunkkal, csak azt, ami feltétlenül szükséges, ugyanis sok holmi esetén mindig nehezebb észrevenni, ha hiányzik valami közülük — a nagy, telepakolt táskák, hátizsákok, szatyrok szintén vonzzák a tolvajokat, még akkor is, ha semmi különösen értékes nincs bennük, mert egyrészt ezt ők nem tudhatják, másrészt úgy hiszik, minél nagyobb a csomag, annál valószínűbb, hogy a sok holmi között lesz benne valami értékesebb is. Egy szó, mint száz: strandolás közben fél szemünk mindig legyen a csomagjainkon, s legyünk figyelmesek akkor is, ha egy kedves idegen elegyedik szóba velünk napozás közben — ez ugyanis a legjobb figyelemelterelő módszer, ha lopás van készülőben. És ne essünk abba a tévedésbe sem, hogy a parton, medence szélén törölköző alá rejtett mobil, pénztárca és slusszkulcs biztonságban van — nincs, sőt, az az első hely, ami alá egy tolvaj bekukkant.
Természetesen az sem megoldás, ha értéktárgyainkat az autóban (utastérben vagy csomagtartóban) hagyjuk, főleg, ha „szellőztetés” okán ujjnyira leengedve hagyjuk az ablakot vagy a tetőablakot — ezt a felelőtlenséget amúgy nagyon sokan elkövetik, nemcsak strandolók, de kirándulók, turistáskodók is (talán arra gondolván: forgalmas helyen, parkolóban hagyott járművük biztonságban van, pedig távolról sem, ráadásul a turistacélpont városokban, helyszíneken gyakran kimondottan az idegenekre specializálódott tolvajok, bandák működnek), így sajnos nem véletlen, hogy a nyári hónapokban történő kocsi- és kocsiból való lopások közel 60%-a emiatt történik.

Ajánljuk még a témában:

Szatmárnémeti

Helyi rendőrökre van szükség Szatmárnémetiben

Nagyon alacsony a létszám, sokan mennek ezen az őszön nyugdíjba.
Szatmárnémeti

Nincs fegyelem a közlekedésben

Továbbra is vannak olyan autósok, akikből teljesen kihalt a szabálykövetési ösztön.
Szatmárnémeti

Uszodát és strandot remél Popovici teljesítménye nyomán Kereskényi

Szatmárnémeti hozadékot szeretne David Popovici olimpiai aranyérmes úszó teljesítményéből a polgármester.