Szatmárnémeti

Remélik, konstans marad a véradók száma

2024.01.12 - 08:37
Hosszú éveken keresztül cikkeztünk időnként arról, hogy milyen óriási vérhiány van az országban és a transzfúziós központok tárt ajtókkal várják a donorokat, akik nem igazán akarnak érkezni. Szinte nem volt olyan időszaka az évnek, amikor legalább adott vércsoportokból ne lett volna vérhiány, ezért szombati nyitvatartással, vidéki kiszállássokkal és különböző ajándékokkal próbálták "becsalogatni" az önkénteseket a központokba.

Az idei év első munkanapján aztán fordult a kocka: négyszeresére emelkedett ugyanis 2024-től a véradásért járó ebédjegyek értéke, az eddig 67 helyett már 280 lejt adnak a véradásért, ezen felül pedig továbbra is jár a fizetett szabadnap és a közszállításban az 50 százalékos kedvezmény – így aztán minden transzfúziós központban megsokszorózodott a donorok száma. Az ország több nagyvárosában már korlátozni kellett a véradók számát, van, ahol előjegyzéssel lehet vért adni, a vérkészítmények tárolására alkalmas hűtők megteltek.

Sajnos, a vért csak 42 napig lehet tárolni, ezt követően már nem lehet felhasználni. Éppen ezért jó volna, ha a donorok lelkesedése egész évben kitartana és nem csak az év eleji hajrában. Februárban, márciusban, sőt az év további részében is a megemelt értékű utalványt kapják majd az önkéntesek, a már megszokott kedvezmények is járnak – nyugtatnak a vérközpontok vezetői.

Szatmár megyében is hasonló a helyzet, az eddigi napi 25-30 donor helyett száznál is többen jelentkeznek reggelente a szatmárnémeti, Károlyi úti vérközpontban. A szatmári transzfúziós központ közösségi oldalán közölte, hogy ebben a hónapban nem szerveznek vidéki kiszállásokat és a szombati véradási akció is elmarad. 

Sőt, olyan is megtörtént, ami már nagyon régen nem: bizonyos vércsoportokból akkora tartalék halmozódott fel, hogy arra kérik a 01 Rh negatív és a B3 Rh pozitív vércsoportú lakosokat, ne a napokban adjanak vért, hanem időzítsék át a véradást egy későbbi időpontra.

Bumbuluţ Krisztina 

Ajánljuk még a témában:

Szatmár megye

Önkéntes véradásra hívják az Avasban élőket

Kiszállást rendeznek a szatmárnémeti vérközpont munkatársai: jövő héten az Avasfelsőfalui Városi Kórházba várják az önkénteseket.
Szatmár megye

Véradás az Avasfelsőfalui Városi Kórházban

Kiszállást rendeznek a szatmárnémeti vérközpont munkatársai: csütörtökön az Avasfelsőfalui Városi Kórházba várják az önkénteseket.
Szatmárnémeti

Hétfőtől péntekig vár a vérközpont!

Felhívást intézett a lakossághoz a szatmárnémeti vérközpont: hétfőtől péntekig szinte minden vércsoportú önkéntest fogadnak.