Az angliai találkozón egyébként a 2019-es BL-győztes Pool erősen kezdett, három perc sem telt el, és Mohamed Szalah máris óriási helyzetbe került, az egyiptomi támadó lövése után azonban Thibaut Courtois lábbal védett. A Liverpool a folytatásban sem állt le, valamivel többet birtokolta a labdát, és a kapu előtt is veszélyesebb volt, Courtois-nak még akadt egy két dolga, hogy védje a Real kapuját.
Egy kapufát a másik oldalon is feljegyezhettünk, a 22. percben Karim Benzema lövése után a kereten csattant a labda. Azonban a Real inkább arra összpontosított, hogy tartsa a Madridban szerzett előnyét.
A liverpooli mezőnyfölény a második félidőben fokozatosan nőtt, de a végéhez közeledve egyre kevesebb fantázia volt az angolok támadásaiban. Természetesen ebben nagy szerepe volt a spanyol csapat védőinek, akik egymás után blokkoltak önfeláldozóan a liverpooli lövések után. A Real Madrid állta a nyomást, a védelem a hiányzó Sergio Ramos, Raphaël Varane, Daniel Carvajal hármas nélkül is rendkívül fegyelmezetten, szinte tökéletesen zárt, így nem született gól az Anfielden, a királyi gárda pedig megtartotta az első mérkőzésen megszerzett kétgólos előnyét, és bejutott az elődöntőbe.
Egy gól kevés a továbbjutáshoz
Közben Dortmunban a Borussiának elméletileg egy könnyebb feladata lett volna, hiszen a múlt heti menchesteri 2–1-es vereség nem tűnt ledolgozhatatlannak. Hamar megszerezte a vezetést a német együttes és úgy tűnt sínen van a csapat: a 15. percben Erling Haaland találta meg remek labdával a tizenhatoshoz érő Mahmoud Dahoudot, akinek a lövése a védőkről egyenesen Jude Belingham elé pattant, a 17 éves angol pedig látványos mozdulattal a léc alá tekert (1–0).
A hazaiak ezzel továbbjutásra álltak, ami alaposan felpörgette a vendégcsapatot: uralták a mezőnyt, első nagy helyzetüket pedig a játékrész közepén alakították ki, amikor Kevin De Bruyne 17 méteres bombája pattant ki a kapufáról.
A szünetig változatlan maradt az eredmény, de a fordulást követően jött a hidegzuhany a németeknek: előbb Emre Can hibázott nagyot, amikor kézzel ért hozzá a saját tizenhatosán belül, és némi videózás után tizenegyest rúghattak a vendégek, a labdát pedig Rijad Mahrez elementáris erővel küldte a kapu bal oldalába (1–1). Majd a 75. percben Phil Foden eldöntötte a párharcot: egy szöglet után életerős lapos lövést küldött a tizenhatoson kívülről Marvin Hitz kapujába – kialakítva a végeredményt (1–2).
Amikor a Manchester City legutóbb, a 2015–2016-os idényben bejutott a Bajnokok Ligája elődöntőjébe, a negyeddöntőben 3–2-es összesítéssel a Paris Saint-Germain-t búcsúztatta – most pedig épp a párizsiakkal kell megvívnia a döntőbe jutásért.
BAJNOKOK LIGÁJA, NEGYEDDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓK
Liverpool FC – Real Madrid CF 0–0
Továbbjutott: a Real Madrid, 3–1-es összesítéssel
Borussia Dortmund – Manchester City 1–2 (1–0)
G.: Bellingham 15., illetve Mahrez 54. (11-esből), Foden 75.
Továbbjutott: a City, 4–2-es összesítéssel, kettős győzelemmel.
AZ ELŐDÖNTŐ PÁROSÍTÁSA
1. elődöntő: Paris Saint-Germain – Manchester City
2. elődöntő: Real Madrid – Chelsea
Játéknapok: április 27. és 28.; május 4. és 5.