Belföld

Rafila: A közölt adatok körül felmerülő kételyek elégedetlenségi hullámot eredményeztek a lakosság körében

2021.05.17 - 17:42

A szociáldemokrata képviselő A kormány órája nevet viselő parlamenti vita keretében mondta ezt, amelynek hétfői meghívottja Ioana Mihăilă egészségügyi miniszter.

Rafila kifejtette, a COVID-19 világjárvány sikeres leküzdése a hatóságokba és az egészségügyi személyzetbe vetett bizalomtól függ. A közvélemény valóban bízik az egészségügyi személyzetben, amely az utóbbi 14 hónap alatt bizonyította szakmai hozzáértését, ugyanez viszont már nem mondható el a hatóságokról - vélekedett a törvényhozó, aki szerint a Stratégiai Kommunikációs Csoport (GCS) inkább 'stratégiai konfúziós csoportnak' nevezhető.

Felidézte, a PSD javasolta, hogy pártközi bizottság vizsgálja ki a COVID-19 halálesetek jelentését annak érdekében, hogy a hatóságok nyerjék vissza a lakosság bizalmát, ezt az indítványt azonban elutasították. A COVID-halálesetek bejelentését ellenőrző bizottság végül május 7-én készített jelentést, és az egészségügyi miniszter csak május 13-án mutatott be néhány 'nem meggyőző' adatot, amelyet a közvélemény nyomására május 14-én közzétett - mondta Rafila.

A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) képviselője, George Simion szerint a szaktárca által közzétett jelentés nem tisztázza a COVID-elhalálozási számokkal kapcsolatban felmerült kérdéseket, ugyanis megosztja a felelősséget, és nem nevezi meg a felelősöket. Meglátása szerint ha a két nagyobbik kormánypárt nem rivalizálna egymással, sosem derült volna ki, hogy eltérések vannak a COVID-19-cel összefüggésbe hozható elhalálozások nyilvántartásai között.

"Ki a felelős azért, hogy a közvéleménnyel nap mint nap közöltek egy bizonyos halálozási számot, ahhoz, hogy egy év elteltével derüljön ki, hogy nekünk volt igazunk: a közölt számok nem voltak valósak, csak a közvéleményt voltak hivatottak riogatni" - fogalmazott.

Az USR-PLUS képviselője, Adrian Wiener felszólalásában rámutatott, nincs semmiféle rosszhiszeműség, sem szándékos félrevezetés e jelentésbeli eltérések hátterében, és meggyőződése, hogy az egészségügyi miniszter kezdeményezése tisztázni fogja az ügyet. Ugyanakkor hangsúlyozta, jelen helyzetben az egyik fő cél az emberek járványadatokba vetett bizalmának visszaszerzése.

"Mindannyian bizonyosságot szeretnénk, meg akarunk győződni arról, hogy a közpolitikák korrekt és tényszerű elemzésekre épültek, hogy a naponta közölt statisztikai adatok a valóságot tükrözik" - fogalmazott, hozzátéve, a "politikai harsányság", az összeesküvés-elméletek, a manipuláció legfeljebb rövidtávú politikai haszonnal járhat, hosszú távon azonban csak megosztja a társadalmat, amelynek most reményre és bizalomra van szüksége.

Zakariás Zoltán képviselő felszólalásában a kommunikáció átláthatóságának fontosságát hangsúlyozta, hogy az emberek hivatalos forrásokból tájékozódhassanak a COVID-esetekkel kapcsolatos adatokról. A törvényhozó ugyanakkor kérte a minisztert, ismertesse terveit az úgynevezett COVID-háttérkórházak járvány előtti tevékenységének fokozatos újraindítására vonatkozóan.
AGERPRES

Ajánljuk még a témában:

Külföld

Joe Biden koronavírusos lett

Koronavírussal fertőződött meg Joe Biden; az elnök lemondta szerdai kampányprogramját - közölte a Fehér Ház.
Belföld

689 koronavírusos eset az országban

58 személyt kezelnek kórházban koronavírussal, közülük nyolcat intenzív osztályon.
Belföld

Romániai kórházakban fognak kezelni palesztin gyerekeket

Alexandru Rafilă kijelentette, hogy romániai egészségügyi intézményekben fognak kezelni palesztin gyerekeket, akik az izraeli hadsereg Gázai-övezetet érintő támadásaiban megsérültek.