Augusztus 16–17-én a Gróf Károlyi Idegenforgalmat Népszerűsítő Központ, az Ady Endre Társaság és a Dinu Lipatti Filharmónia megemlékezést tart Ruha István születésének 90. évfordulója alkalmából.
A hétvégén, augusztus 7–8-án rendezi első Nemzetközi Kovácstalálkozóját a Borókagyökér Egyesület a Lépésház „tájékán”, egyfajta visszapillantásként is a kezdetekre, hiszent mint ismeretes, a Lépésház megvalósításának ötlete évekkel ezelőtt egy tokaji kovácstalálkozón fogalmazódott meg.
A Partiumi Magyar Napok történetében már többéves hagyománya van annak, hogy a Kossuth-kert fái alatt, egy roppant izgalmas és legalább annyira szórakoztató főzőverseny keretében összecsapnak a fakanalas, fűszerekkel bőven felfegyverkezett csapatok.
Ma kezdődik a szatmárnémeti Kossuth-kertben az Expo Industry: Ipar 4.0 – itt van Szatmár megyében, ahol nagyszerű koncertek, profi szakmai kiállítók és számos program vár mindenkit.
Augusztus 18. és 22. között immár huszadik alkalommal rendezik meg Szatmárnémetiben a régió egyik legjelentősebb kulturális és szórakoztató rendezvénysorozatát, a Partiumi Magyar Napokat, melynek már a nyitónapjára is olyan fantasztikusnak ígérkező előadással készülnek, mint a Sissi, a magyarok királynéja című előadás.
A Borudvar augusztus 20-án nyitja meg kapuit az érdeklődők előtt, akik a Partium legelismertebb termelőinek elsőrangú borai és pálinkái közül válogathatnak, nem csak helyben fogyasztásra.
A kiváló nagykárolyi zenész, Ruha István hegedűművész emléke előtt tisztelegnek az idei Partiumi Magyar Napok rendezvénysorozata keretében a szatmárnémeti Dinu Lipatti Filharmónia tagjai.
A Szatmári Nyár elnevezésű szatmárnémeti programsorozat tovább folytatódik az előttünk álló hétvégén is. A Szatmárnémeti Polgármesteri Hivatal és a szatmárnémeti G. M. Zamfirescu Művelődési Központ közös célja az, hogy megtöltse a nyári hétvégéket minél több ingyenes koncerttel, különféle programokkal és élményekkel minden korosztály számára.
Idén két nagyjátékfilmmel jelentkezik a jubileumi Partiumi Magyar Napok keretében a Partiumi Filmélmények, de szatmári fiatal tehetségek filmjeit is megtekintheti a nagyközönség a szabad ég alatt, Szatmárnémetiben, a Tűzoltótorony tövében.
Az idei évben ismét megnyílnak a hazai és nemzetközi fesztiválok kapui, az alábbiakban összegyűjtöttünk pár olyan rendezvényt, amelyen garantált a kikapcsolódás minden korosztály számára.
Üdv!
Mi vagyunk a sütik
Oldalunkon sütiket (cookie-kat) használunk a kiemelkedő felhasználói élmény biztosítása érdekében. Kattintson a "Cookiek elfogadása" gombra ha egyetért minden típusú süti használatával vagy a "Cookiek személyreszabása" gombra ha szeretné kiválasztani milyen típusú sütik induljanak el.
Süti szabályzat