Ma már alig van ház, ahol nincs adventi koszorú. Vannak, akik számára valóban a Megváltó megszületése várásának a jelképe, van, ahol csak kellék, mert így szokás decemberben. 

Minden évben más történeteket hagy maga után az adventi időszak, az idei — a világjárvány miatt — teljesen új körülményeket követel, új helyzetet és lehetőségeket teremt a karácsonyi várakozásra és annak megünneplésére. A karácsony ettől még ugyanolyan ünnep marad, mint eddig volt. Ugyanarra vártunk, lelkileg ugyanúgy készültünk, ugyanolyan szeretetben gyújtottuk meg a negyedik gyertyát, és ugyanúgy állunk majd meg a karácsonyfa előtt. Eddigi életünk során megtanultuk, hogy az élet nemcsak nagy eseményekből, nagy ünnepekből áll, hanem a hétköznapokból is, melyeknek megvannak az apró örömeik. Ezek az apró adventi örömök vezetnek el a nagy eseményekhez, a nagy ünnepekhez, a karácsonyhoz is. Miután a karácsony lelkiségével szemben annak anyagi oldala került előtérbe, az emberek nagyobb hangsúlyt helyeztek a külsőségekre, a látványosságokra, mint a Megváltó születésének a jelentőségére. 

Idén a külsőségek és a látványosságok visszafogását segíti elő a járványhelyzet, lehetővé teszi viszont azt, hogy kihasználjuk a közvetlen szeretteink közelségét, az arcok érintését, a kezek szorítását, az egymáshoz való közeledést. Mert bármilyen nagy terheket ró ránk a járvány a hétköznapi küzdelmekben, nekünk az a feladatunk, hogy megtaláljuk a járható utat a megoldások felé. 
Meg kell szabadulni attól a hiedelemtől, hogy minden út járhatatlan.

Számtalan módon lehet keresni a járható utat. Advent idején mindenki azt remélte, hogy elmúlik a járvány, vagy fékeződik annak terjedése, és lesz lehetőség az ünnepi együttlétre a korábbi évekhez hasonlóan, a megszokott hagyományok szerint. Amikor azt tapasztaltuk, hogy erre nincs remény, megpróbáltuk megkeresni az ilyen körülmények között járható utakat. A legegyszerűbb dolguk azoknak volt, akik — szülők, gyerekek, nagyszülők — egy háztartásban élnek. Sokan ekkor döbbentek rá, hogy a hagyományos családoknak a nehézségek idején tapasztalhatók meg igazán az előnyei. Ahogy fokozatosan meggyúl a hit, a remény, az öröm és a szeretet gyertyája, az emberi lélek megerősödik. A hosszan tartó együttlét nem válik unalmassá, hanem tudnak örülni annak, hogy nincsenek elszakítva egymástól, mint nagyon sokan. Nincsenek olyan helyzetben, mint azok a szülők és nagyszülők, akik várják ugyan a gyerekeiket, de tudják, hogy azok nem fognak megérkezni sem szenteste, sem az ünnep többi napjain, mert távol vannak, és nem érhetnek haza. 

Sokan kerülnek távol a szülőföldjüktől, és nem mindig igaz, hogy a távolság ma már legyőzhető. A virtuális együttlét nem pótolja az egy asztalnál megélhető együttlétet. A virtuális kapcsolatok kizárják annak a lehetőségét, hogy a karácsonyi hagyományok a nagyszülőkről a gyerekekre és unokákra szálljanak. Ezért időszerű a kérdés: lesznek-e a jövőben útépítők és útmutatók? Lesznek-e még emberek, akik úgy tudnak hinni, hogy hitük szikrájával másokban is lángra lobbanthassák a hitet? Mert meg kell tanulni hinni azt, hogy lehet tisztességben, őszintén és igazságosan élni. Hinni kell, hogy értékeink és kultúránk nemcsak kincs, hanem megtartó erő is. Szükség van az életben az anyagi biztonságra, de az anyagi jólét semmit sem ér, ha nem talál otthonra a lélek. Addig nem lesz békesség ezen a földön, amíg a szeretet uralma el nem érkezik. Addig nem lesz igazság, boldogság, megelégedés, amíg az emberi cselekvés legfőbb mozgatóereje nem a szeretet. Mert a szeretet az egyetlen pozitív energiaforrás ezen a világon, amely jóvá tudja változtatni a rosszat, igazzá az igazságtalant, békévé a háborúságot és szabadsággá a rabságot. A karácsony célja az, hogy ezt eszünkbe juttassa, amikor egymást átöleljük a karácsonyfa mellett a gyertyafényben.

Ebben az évben is eljött a karácsony. Vannak, akiknek megadatott a lehetőség, hogy szűk családi körben együtt örülhessenek. Vannak, akik egyedül vannak, és reménykednek abban, hogy egyszer hozzájuk is bekopog az örömhírt hozó vendég. Vannak, akik távolról vágynak haza. Amikor ők úgy döntöttek, hogy a világ valamelyik közeli vagy távoli pontján remélik a boldog jövőt, még nem tudták, hogy az átjárható fizikai határokat más, előre nem látott korlátok fogják majd felváltani. Vannak, akik amiatt elkeseredettek, mert a hozzájuk közel élő szeretteikkel és barátaikkal sem ülhetnek le egy közös karácsonyi asztalhoz a járvány miatt. Próbatétel ez. 

Vannak dolgok, amiket senki, semmi nem tud elvenni tőlünk. Ilyen a betlehemi csillag fénye, a karácsonyi örömhír, a szobánkban csillogó karácsonyfa, a terített asztal, az ajkunkon felcsendülő ének, valamint a bennünk újra megerősödő szeretet érzése.

Áldott karácsonyt mindenkinek!

Elek György