Országos viszonylatban a sikerességi arány 40,71%, tehát ennyien írták meg minden tantárgyból az ötöst és lett legalább hatos az átlaguk. Tavaly nem szervezték meg a próbavizsgát a diákoknak a koronavírus-járvány miatt, azonban 2019-ben 42,15 százalékos, 2018-ban 39,55 százalékos, 2017-ben 38,23 százalékos, 2016-ban pedig 38,39 százalékos volt az átmenési arány a próbafelmérőn. Idén országos viszonylatban román nyelv és irodalomból a diákok 70,2%-a (371 diák kapott 10-es osztályzatot), anyanyelv és irodalomból 81,9%-a (18 diák kapott 10-es osztályzatot), az osztály profilja szerinti kötelező tantárgyból (matematika vagy történelem) 51,4%-a (772-en kaptak 10-est), a profilnak megfelelő választott tantárgyból 68,10-a (1556-an kaptak 10-es osztályzatot) kapott átmenő jegyet, tájékoztat a tanügyminisztérium. A legjobb teljesítményt a Brăila (52,1%), Kolozs (51%), Galac (47,8%), Iaşi (47,3%) és Bukarest (46,4%) megyében vizsgázó diákok érték el, ugyanakkor országosan 16 diák ért el 10-es átlagot.
Szatmár megyében a sikerességi arány 41,13% százalék, ami kicsivel jobb csak az országos átlagnál, a legkevesebben matematikából (48,97%) érték el az átmenő jegyet, míg szociológiából 100 százalékos sikerességi aránnyal büszkélkedhetnek a diákok. A jegyeket nem teszik közzé, és nem írják be a naplóba sem, viszont a diákokkal megbeszélik a pedagógusok, és egy tervet dolgoznak ki, hogy az érettségiig hátralévő időszakban minél hatékonyabb legyen a felkészülésük.
Szejke Ottilia helyettes főtanfelügyelő megkeresésünkre elmondta, hogy ez egy jó erőpróba volt, melyre már szükségük volt a gyerekeknek, akik most szimulálták először, most tapasztalták meg, milyen is élesben a vizsga. A járvány előtti időszakban az volt a bejáratott szokás, hogy a tizenegyedikes és tizenkettedikes diákok is próbavizsgán vettek részt, ez most kimaradt. A most kapott tételekhez hasonlót kapnak majd az érettségin is, csak más feladatok lesznek, ezért jó hogy látták, hol kell még rádolgozni a hátralévő időszakban. A főtanfelügyelő-helyettes az eredményeket látva elmondta, hogy a matematika tételsor nehéz volt, ez meglátszik az eredményeken is.
„Nagyon remélem, hogy ott, ahol jók az eredmények, nem fogják elbízni magukat, a diákok, ahol kevésbé jók, ott pedig rágyúrnak még, és a lehető legjobb eredményt érik majd el a nyári vizsgán” — összegzett Szejke Ottilia.
Sógor Beáta