Az idei próbaérettségin részt vett végzős diákok 60,13 százaléka kapott 5-öst vagy annál nagyobb jegyet román nyelv és irodalomból - közölte az oktatási minisztérium.
A szaktárca tájékoztatása szerint a szaknak megfelelő kötelező tantárgyból a próbaérettségin részt vevők 64,12 százaléka, a választott tantárgyból 64,75 százaléka, anyanyelvből pedig a próbavizsgázók 84,08 százaléka ért el legalább 5-ös osztályzatot.
A Szatmár Megyei Tanfelügyelőség tájékoztatása szerint, március 4–7. között a hét kijelölt Szatmár megyei vizsgaközpontba 2204 végzőst vártak a próbavizsgákra. Közülük a román nyelv- és irodalom írásbeli próbavizsgn 1770-en (88,32%) jelentek meg, az átmenési arány pedig alig 55,20 % volt, a szaknak megfelelő kötelező próbavizsgán 1758-an (87,72%) jelentek meg, akiknek 61,95%-a írt átmenő, legalább 5-ös átlagot, a választható tantárgy vizsgáján 1741-en (86,87) vettek részt, átmenőt pedig 72,72% írt.
Anyanyelvből teljesítettek a legjobban a fiatalok és ezt is vették a legkomolyabban, itt volt a legkevesebb hiányzó is: a magyar nyelv- és irodalom, illetve a német nyelv- és irodalom próbavizsgán a végzősök 91,76 százaléka jelent meg, azaz összesen 446 Szatmár megyei diák. Az átmenési arány 87,44%: 1–4,99-es közötti átlagot a vizsgázók 12,56%-a kapott a dolgozatára, 14,57% írásbelijét 5–5,99-re értékelték, 21,08% írt 6–6,99 közötti dolgozatot, 22,42%-uk írásbelijét 7–7,99 közötti átlagra értékelték, 17,71% ért el 8–8,99 közötti jegyet, 10,99% pedig 9–9,99 közötti minősítést, míg a diákok 0,67%-a kitűnő dolgozatot, 10-est írt.
Csak kérésre írják be a naplóba
A próbaérettségi március 4. és 7. között zajlott. A javítást 13.897 tanár végezte. Az összesen 1320 vizsgaközpontban több mint 10 ezer pedagógus segített a dolgozatok beszkennelésében és az erre a célra létrehozott platformra való feltöltésében.
A tájékoztatásban megjegyezték, hogy a minisztérium elküldte a próbavizsga eredményeit a tanfelügyelőségeknek, amelyek továbbítják ezeket az iskoláknak. A tanulók dolgozatai a tudásfelmérőnek helyet adó tanintézetben maradnak, és a vizsgatantárgyakat oktató tanárok hozzáférést kapnak ezekhez, március 20-ától pedig a javítási jegyzőkönyvekhez is.
Az oktatási minisztérium szerint a felmérés eredményei alapul szolgálnak a diákok iskolai teljesítményének növeléséhez. A próbaérettségin kapott osztályzatot nem lehet megóvni, a jegyek csak egyéni kérésre kerülnek be a naplóba.
Hírszerkesztő