Nagykároly

Pro Urbe-díj Bokor Judit nővérnek

Kürti-Bokor Judit nővér munkáját Pro Urbe-díjjal ismerik el Fotó: szatmariegyhazmegye.ro
2022.08.05 - 14:00
Az augusztus 4-én megtartott, rendkívüli jelleggel összehívott ülés keretében Nagykároly Helyi Tanácsának tagjai elfogadták azt a határozattervezetet, amely értelmében a város Kürti-Bokor Judit nővért Pro Urbe-díjjal jutalmazza áldozatos munkája elismeréseképp.

„Judit nővér egyike azon piarista nővéreknek, akik odaadó munkájukkal kezdeményezői és kivitelezői voltak annak a család típusú gyermekotthonnak, amelyet évek óta működtetnek az egykori Zárda épületében. Az épület felújítását célzó pályázat, valamint az otthon elindítása és működtetése révén elévülhetetlen érdemeket szerzett Judit nővér, és meggyőződésem, hogy jó helyre kerül ez a díj” — fogalmazott Kovács Jenő nagykárolyi polgármester a határozattervezettel kapcsolatban. A Pro Urbe-díj átadására a nővérek által működtetett gyermekotthonban kerül majd sor néhány héten belül, mondta a polgármester. Emellett elfogadtak még olyan tervezeteket is, amelyek különböző, a város fejlesztését célzó projektek gazdasági mutatóit tartalmazták, illetve olyanokat, amelyek a helyi költségvetés végrehajtására vonatkoznak. A napirenden szereplő mind a 29 határozattervezet elfogadásra került a csütörtöki tanácsülésen. SZFÚ

Ajánljuk még a témában:

Nagykároly

Pro Urbe-díj Kürti-Bokor Judit nővérnek

Ünnepélyes keretek között került sor a Nagykárolyi Helyi Tanács által Kürti-Bokor Judit piarista nővérnek odaítélt Pro Urbe-díj átadására szerda délután a Celestina Anya Oázis kertjében — a magas színvonalú és lelkiismeretes munka gyümölcsei a várost is gazdagítják.