Belföld

Predoiu: a kormány elfogadta a 2021-2025-ös időszakra szóló országos korrupcióellenes stratégiát

2021.12.18 - 11:39

Predoiu kifejtette, a stratégia elfogadásával a kormány elkötelezi magát a korrupció elleni harc mellett, és vállalja, hogy támogatja a korrupció ellen fellépő intézményeket. "A korrupció továbbra is súlyos jelenség, amely az állampolgárok jogait és szabadságait sérti" - figyelmeztetett a miniszter.

Cătălin Predoiu közölte, a dokumentum megszövegezését hosszas, csaknem egy éves konzultáció előzte meg az illetékes intézményekkel, az üzleti szféra, valamint a civil szervezetek képviselőivel.

A stratégia tudományos alapra épül, egy szociológiai és kriminológiai tanulmányra, amelyet az igazságügyi tárca és a belügyminisztérium korrupcióellenes igazgatóságának bevonásával készült, és amely nemcsak a korrupció mint kriminológiai jelenség visszaszorításának kérdésével foglalkozik, hanem azzal is, hogyan lehet kialakítani a feddhetetlenség kultúráját a köz- és magánintézményekben.

Az igazságügyi minisztérium jogszabálytervezeteket fog kidolgozni a stratégia gyakorlatba ültetése érdekében - tette hozzá a tárcavezető.

A korrupcióellenes stratégiát olyan nemzetközi intézmények és eszközök elveivel összhangban dolgozták ki, amelyeknek Románia is része, mint például a korrupcióellenes államok csoportja (GRECO), vagy az együttműködési és ellenőrzési mechanizmus (MCV) és annak célkitűzései.

A stratégia ugyanakkor az országos helyreállítási tervben (PNRR) is követelményként szerepelt, ezt a kormány időben teljesítette - mondta még Predoiu.
AGERPRES

Ajánljuk még a témában:

Külföld

Ausztria beleegyezik a légi határok megszüntetésébe

Ausztria egyelőre csak egy sajtónyilatkozatban fejtette ki álláspontját Románia légi határokkal való schengeni csatlakozása ügyében, ez pedig „nem jelent hivatalos álláspontot” — óvatosan örül Cătălin Predoiu belügyminiszter.
Külföld

Felemás schengeni „szabadság”

A hollandok továbbra sem pártolják Románia befogadását a schengeni övezetbe, ehhez mostanra társultak a belgák is. Annyiban enyhült az ellenkezés, hogy légi úton közlekedők számára megszűnnek a schengeni határok.
Külföld

Nem ellenőrzi már az igazságügyet az Európai Bizottság

Az Európai Bizottság (EB) hivatalosan is lezárta a Romániával és Bulgáriával kapcsolatos együttműködési és ellenőrzési mechanizmust (MCV) jelentette be pénteken az uniós testület bukaresti képviselete.