Szatmárnémeti

Per indul strandügyben

Fotó: SZFÚ/archív
2021.09.02 - 07:40
A városi döntéssel egy napon emelt panaszt a céget a strandtól megfosztó városi döntés ellen a Beny Alex Kft. A bíróságon múlik, hogy jövőre nyithat-e a strand, vagy sokat kell még várni arra.

Úgy történt, ahogy azt előre gondolni lehetett: pert indított a régi szatmárnémeti strandot üzemeltető Beny Alex Kft. a város ellen amiatt, hogy csütörtökön a városi testület megszavazta, hogy bontsák fel az üdülőövezet működtetéséről szóló 2008-as megbízatást. Az első tárgyalásnak az időpontja még nincs kiírva, és az indítvány részleteiről sem tudni semmit, az azonban szintén gondolni való, hogy kártérítést fog kérni a cég azzal az indokkal, hogy még meg nem térült beruházásai vannak, illetve hogy azt fogja kérni a bíróságtól, semmisítse meg a szerződésbontásról szóló, augusztus 26-ai tanácsi határozatot. Van még hasonló ügye a szatmárnémeti városvezetésnek, mégpedig a Florisal–AVE Impex-ügy, amelyik a köztisztasági szolgáltatásokról szól, és amelyik már több mint két éve tart. Ha ezt vesszük alapul, akkor kicsi az esélye annak, hogy 2022. május elsején teljesen szatmárnémeti tulajdonú városi létesítményként nyisson meg a strand, mert várhatóan ez a per is sokáig el fog húzódni.

Engedje megnyitni!

Azonban a városnak van egy ütőkártya a kezében, mégpedig az, hogy a Beny Alex beadványára reagálva azt fogja kérni a bíróságtól, hogy első lépésben tekintsen el a felperes igényeitől, vegye figyelembe inkább azt, hogy egy közszolgáltatásról van szó, és helyezze ideiglenesen tulajdonba a várost — függetlenül a per kimenetelétől —, ezáltal tegye lehetővé, hogy jövőre megnyithasson a strand. Ugyanakkor a város is előállhat kártérítési igénnyel amiatt, hogy egyes beruházások, például a gyógykezelő központ tizenhárom év alatt sem épült meg, illetve hogy a strand két éve zárva van, miközben a jegyeladásból származó bevétel egy hányada a városkasszát illetné. Mindkét ügy folyhat egymással párhuzamosan, a strand üzemelhet városi tulajdonból úgy is, hogy a cég csak évek múlva kapja meg a pénzét, ha megítéli a kártérítést neki a bíróság.

Strandkezelő

Kereskényi Gábor szatmárnémeti polgármester egyébként már több ízben is leszögezte, hogy a város nem azért akarja visszakapni a strandot, hogy az ne legyen a Beny Alex Kft. kezelésében, hanem azért, mert működtetni akarja azt, a szatmárnémetiek számára még kedvezőbb körülmények között, mint eddig volt működtetve. Az még messze van, amíg eldől, hogy milyen városi entitás foglalkozik majd az üdülőövezettel, ha visszakapja azt Szatmárnémeti, a már most is létező közterület-fenntartó kezelésébe is kerülhet, de különálló entitás is létrejöhet, amelyik csak ezzel a szolgáltatással foglalkozik majd.

Princz Csaba

 

 

Ajánljuk még a témában:

Szatmárnémeti

Uszodát és strandot remél Popovici teljesítménye nyomán Kereskényi

Szatmárnémeti hozadékot szeretne David Popovici olimpiai aranyérmes úszó teljesítményéből a polgármester.
Szatmárnémeti

Kereskényi: Itt az ideje, hogy Adrian Cozma végre színt valljon

A szatmárnémeti régi strand a sokadik olyan közügy, amelyben ténylegesen is az emberek hasznára lehetne Adrian Cozma, a város- és megyevezetést futószalagon kritizáló liberális párti politikus.
Szatmárnémeti

Nem lesz idén (sem) városi-strand nyitás

Nem ért véget a két éve kezdődött per, a bíróság továbbra sem engedi, hogy rendezkedni kezdjen az önkormányzat a régi strandon. Az előző működtető továbbra is fenntartja 27 millió lejes kártérítési igényét.