Szatmárnémeti

Pénteken Avasfelsőfaluban folytatódik az oltási maraton

Fotó: Szatmár Megyei Prefektusi Hivatal
2021.06.09 - 20:16
Országos szinten Szatmár az egyik legkevésbé fertőzött megye, s az oltási kampány is kielégítő ugyan, de a vidéki lakosságra és a mozgásukban korlátozottakra kell még inkább fókuszálni.

Szatmár a legalacsonyabb fertőzöttségi szintű megyék közé tartozik ugyan (tegnap 0,07 ezrelék volt), de az oltási kampányon lehetne még javítani — summázta a megyei vészhelyzeti bizottság tegnapi ülésén Altfatter Tamás prefektus. A megbeszélésen terítékre került a megyében lévő oltási központok működésének hatékonyabbá tétele, valamint a költségek csökkentése (akár úgy, hogy összevonnak bizonyos központokat, akár úgy, hogy a nyitvatartáson változtatnak) — ugyanakkor az eddiginél is fontosabb, hogy a vidéki lakosság és a mozgásukban korlátozottak számára az oltáshoz való hozzáférés lehetősége maximálisan biztosítva legyen. Ennek érdekében például a megyei közegészségügyi igazgatóság mobil oltócsoportja ma Nagytarna községben (beleértve a batarcsi lakosokat is) immunizálja az igénylőket, s minden olyan községet, falut felkeresnek, ahonnan a polgármesteri hivatal kéri ezt.

Tovább folytatódik az oltási maraton is: június 11-én, pénteken 8–16 óra kötött Avasfelsőfaluban, az élelmiszerpiacon felállított oltósátorban kérhetik személyi igazolványuk felmutatásával az egydózisú Johnson&Johnson-vakcinát az érdeklődők; június 12-én, szombaton 8–16 óra között Szatmárnémetiben, az 1-es számú élelmiszerpiacon, míg vasárnap két helyszínen is: 8–16 óra között az ócskapiacon, illetve a régi központban, a Jézus Szíve-búcsú keretében.

Az elmúlt 24 órában megyeszerte 674-en kapták meg a koronavírus elleni védőoltást, és ezzel az oltáskampány keretében a közegészségügyi igazgatóság számításai szerint már 79 283 személyt immunizáltak, helyi reakciós mellékhatások pedig továbbra is csak 14 esetben fordultak elő.

Június 9-én a közegészségügyi igazgatóság adatainak értelmében Szatmár megyében 12 977 igazoltan koronavírus-fertőzöttet tartottak nyilván hivatalosan, azaz az előző adatközlés óta egyetlenegy új esetet regisztráltak, az újratesztelt páciensek közül pedig senkinek sem lett pozitív a teszteredménye. A megye egészségügyi intézményei közül már csak kettőben ápolnak koronavírus-fertőzötteket: 6 pácienst a Szatmár Megyei Sürgősségi Kórházban, 3 pácienst pedig a Nagykárolyi Városi Kórház intenzív terápiás osztályán.

A gyógyultak száma hárommal, 12 587-re emelkedett, míg az elhunytak száma változatlanul 365. Házi vagy intézményes karanténban az előző naphoz viszonyítva százzal kevesebben, 510-en vannak (sárga és vörös zónás országokból hazaérkezettek), míg házi elszigeteltségben (kórházi kezelésre nem szoruló, teljesen tünetmentes vagy enyhe tüneteket produkáló, de igazoltan koronavírus-fertőzött személyek és családtagjaik) 9-en. Az elvégzett tesztek száma 103 307, vagyis az előző adatközlés óta 377 mintát elemeztek, és ezek alig 0,3%-a lett pozitív.

Az elmúlt 24 órában is volt forgalom a Szatmár megyei határátkelőknél: 1926 utazó lépett az ország és a megye területére, s közülük 69 személynek kellett karanténba vonulnia.

Szabó Kinga Mária

 

 

Ajánljuk még a témában:

Belföld

Már a patikákban várnak az oltakozókra a vakcinák

Hamarosan kezdődik az influenza elleni oltási szezon, az első adag vakcinák megérkeztek a gyógyszertárakba.
Belföld

Érdemes oltatni influenza és szamárköhögés ellen!

Az influenza és a szamárköhögés elleni oltások fontosságára hívja fel a figyelmet az Országos Közegészségügyi Intézet (INSP).
Szatmárnémeti

Újragyulladhat az éjjel kiégett elektromos autó

Szatmárnémetiben, a Traian sugárúton, a Kossuth-kertnél lévő töltőállomásra kötött villanyautó égett hétfő éjjel mint a fáklya!