Egy iaşi-i sajtótájékoztatón Nelu Tătaru rámutatott, a jelenleg érvényben levő szabályok szerint a tünetmentes fertőzötteknek a koronavírusteszt eredményének kézhez kapásakor fel kell venniük a kapcsolatot családorvosukkal és a megyei közegészségügyi igazgatósággal, majd 48 órára kórházba utalják őket. Mivel mindenki, akinek pozitív a tesztje, a sürgősségi osztályra kerül, túlterhelődnek ezek az osztályok és a kórházak, ezért változtatni terveznek az eljáráson úgy, hogy a tünetmentes fertőzöttek egészségi állapotát otthonukban mérjék fel, majd előjegyzés alapján jelentkezhetnek további kivizsgálásra - magyarázta a miniszter, aki szerint várhatóan hétfőn születik döntés erről.
A tárcavezető azt mondta, azokat a tünetmentes fertőzötteket, akiknek más betegségeik is vannak, továbbra is kórházban kezelik, a többiek pedig otthoni kezelésben részesülnek, családorvosuk felügyelete alatt.
A családorvosokkal való együttműködést belefoglalják az Országos Egészségbiztosítási Pénztárral kötött szerződésbe, és 30 pontot kapnak minden olyan koronavírusos páciens után, akit megfigyelés alatt tartanak. Emellett a családorvosoknak lehetőségük lesz együttműködni a megyei közigazgatási igazgatóságokkal a járványügyi vizsgálatok lefolytatásában is - mondta Tătaru. AGERPRES