Nagykároly

Ötödik kiadásához érkezett a Júlia-bál

Az idei jótékonysági bál Petőfi születésének 200., házasságkötésének 175. évfordulóján még hangsúlyosabb, akárcsak célja, a hibrid-orgona
2022.09.21 - 08:23
A Nagykároly-kertvárosi Református Egyházközség gyülekezete három év kihagyás után, immár ötödik alkalommal rendezi meg a hagyományossá vált jótékonysági Júlia-bált, amelynek helyszíne a Szőlő úton található Motel vendéglő lesz szeptember 23-án.

„A jótékonysági bál ötletének a megszervezése 2015-ben kezdődött és vált hagyománnyá a kertvárosi gyülekezetben. A bál nevét Szendrey Júliáról, Petőfi Sándor szerelméről és özvegyéről neveztük el Júlia bálnak hiszen nagy költőnk és Szendrey Júlia szerelme épp Nagykárolyban lobbant lángra 1846-ban a vármegyebálon.
A Júlia-bál megszervezése idén több okból is hangsúlyos, hiszen 175 éve házasodott össze Júlia Petőfivel, és Petőfi születésének 200. évfordulója alkalmából ezáltal csatlakozunk a Petőfi-év emléksorozathoz, valamint aktuálissá vált gyülekezetünkben a meglévő virtuális orgona építésének folytatása egy klasszikus, sípos orgonatesttel, amely kettő együttese alkotja majd az úgynevezett hibrid-orgonát. Ennek a nemes célnak az érdekében szervezzük jótékonysági bálunkat.
A bál fővédnöke a nagykárolyi származású, a mi kertvárosi gyülekezetünkhöz tartozó Oláh Emese, Kolozsvár alpolgármestere. A bálon kulturális és szórakoztató műsorral lépnek fel a nyíregyházi Buzogány Béla Színház művészei, akik megelevenítik Petőfi és Szendrey Júlia találkozását, valamint szavalatokat mond V. Erdei József előadóművész is. Az est folyamán festményaukció és tombolázás is lesz, a reggelig tartó jó hangulatról pedig a piskolti Retro Boys zenekar gondoskodik majd.
Ha szeretné támogatni rendezvényünket, megteheti tombolatárgyak felajánlásával is, amennyiben részt szeretne venni a bálon, kérjük, érdeklődjön a következő telefon számokon: 0744-310-197 vagy 0261-866-719. A belépők megvásárolhatóak a kertvárosi gyülekezet irodájában, a Nuferilor utca 18. szám alatt!”- mondta Tolnay Adrienn a bál egyik főszervezője.

Hírszerkesztő

Ajánljuk még a témában:

Nagykároly

Jótékonysági Júlia-bál: cél a hibrid orgona

Hároméves kényszerű kihagyás után a Nagykároly-kertvárosi Református Egyházközség újra megrendezi nagyszabású, jótékonysági célt szolgáló — és egyben jubileumi — Júlia-bálját.