Vidék

Öt bedrogozott sofőrt kapcsoltak le Avasfelsőfaluban

2021.08.31 - 09:23

 Persze gyorsan tegyük hozzá azt is: ha Szatmárnémetiben, Nagykárolyban/környékén vagy a megye bármely másik sarkában tartanának ilyen kaliberű akciókat — főleg hétvégi estéken, éjszakákon —, szintén sok, tudatmódosító szerektől és kemény drogtól bódult sofőrt kapnának el (ám valamilyen érthetetlen okból a hatóság Szatmárban igazán nem viszi túlzásba a drograzziákat).
Nos, augusztus 28-án, szombaton este és éjjel nem kevesebb mint öt belőtt sofőrt kaptak el Avasfelsőfalu utcáin, „természetesen” valamennyiüket vezetés közben: az első lebukott egy 24 éves bikszádi fiatalember volt, akinek a szervezetében a JusCheck-gyorsteszt THC-t és kokaint mutatott ki, ezért vér- és vizeletvételre a kórházba kísérték — 23 éves, szintén bikszádi utasával együtt, akinek a zsebében egy zöld színű, növényi eredetű anyagot tartalmazó zacskót találtak. (A THC, teljes nevén tetrahidrokannabinol a kannabisz elsődleges pszichoaktív vegyülete, amely bódító hatást idéz elő, rendszeres használata pedig lelki függőséget okozhat, más, kemény(ebb) droggal, mint például kokainnal keverve, vagyis egyszerre fogyasztva szinte tudatvesztési állapotig juthat az illető).
A rendőrök jóformán még be sem értek a kórházba az említett fiatalemberrel, máris lebukott a következő: egy 38 éves komorzáni férfi szervezetében kokaint mutatott a gyorsteszt — ő alkohollal fokozta a drog hatását, a szonda 0,62 mg/l alkoholszintet mutatott leheletében —, ezért biológiai mintavételre őt is a kórházba szállították, mint ahogy azt a 34 éves, szintén komorzáni férfit, aki ugyancsak THC-kokain kombóval bódította el magát, és zsebében kis tasaknyi fehér port is találtak. Pár perccel 23 óra előtt intették le azt a 30 éves komorzáni férfit, aki rendszámtáblák nélküli járművet vezetett — bár a vezetés túlzó megfogalmazás, mivel annyira belőtt állapotban volt, hogy a helyszínen nem is lehetett JusCheck-gyorstesztnek alávetni, egyenesen kórházba kellett szállítani, közben pedig kiderült, hogy semmiféle vezetői igazolvánnyal nem rendelkezik, és az is, hogy az autó kesztyűtartójában zöld színű, növényi eredetű anyagot tartalmazó zacskót is szállított. Komorzáni illetőségű volt az a 28 éves férfi is, akit szintén 23 óra körül kapcsoltak le a rendőrök — igaz, ő nem halmozta az élvezeteket, szervezetében csak THC-t mutatott ki a teszt, viszont az ő autójában is találtak nagyobbacska mennyiségű, zöld színű, növényi eredetű anyagot.
A hatóság valamennyi férfi ellen bűnvádi eljárást indított, ugyanakkor a nyomozás tovább folytatódik.

Ajánljuk még a témában:

Szatmárnémeti

Kenőpénzt utasított vissza egy szatmári bevándorlási tiszt

Egy szatmári bevándorlási tiszt nem hagyta magát megvesztegetni: visszautasította a pénzt és az ajándékokat, majd jelentette az esetet a hatóságoknak, akik azonnal közbeléptek.
Szatmár megye

Az ünnepekre készülnek az élelmiszer-ellenőrök is

Bejelentették, hogy már novemberben elkezdik a tematikus ellenőrzéseket.
Szatmár megye

Szatmári iskolák is kaptak fenyegető e-maileket

Újabb fenyegető e-maileket kapott szerda reggel az ország több iskolája, köztük Szatmár megyei tanintézetek is vannak. A rendőrség szerint a fenyegetés mögött nincs valós veszély.