Szatmárnémeti

Összevonták az oltási központokat

2021.06.24 - 20:15

A beoltott szatmáriak száma lassan, de biztosan közelít a célul kitűzött 100 000-hez, némiképp ennek köszönhetően is lanyhult az oltatási kedv a megyében, s ennek okán döntöttek úgy az illetékes hatóságok, hogy összevonnak bizonyos oltási központokat, illetve módosítják nyitvatartásukat. Volt település, ahol ez már korábban megtörtént, mától viszont — a kampányban részt vevő 58 családorvosi rendelő mellett — már mindenhol az új rend szerint immunizálnak, ugyanakkor arra kérik az érintetteket, hogy immunizáltatási szándékukat jelezzék előre telefonon az oltási központnak:
Szatmárnémetiben a Gheorghe Lazăr utca 5. szám alatti járóbeteg-ellátóban naponta (szombaton és vasárnap is) 8–20 óra között a Pfizer–BioNTech-vakcinával oltanak, telefon: 0747.177.414; a Muncii sugárút 19. szám alatti Avram Iancu Általános Iskola sporttermében naponta (szombaton és vasárnap is) 8–20 óra között a Pfizer–BioNTech- és az AstraZeneca-vakcinával immunizálnak, telefon: 0747.177.384; Nagykárolyban a Iuliu Maniu utca 20. szám alatti Iuliu Maniu Iskolaközpontban keddi, csütörtöki és szombati napokon 8–20 óra között a Pfizer–BioNTech-vakcinával oltanak, telefon: 0747.177.480; Avasfelsőfaluban a Victoriei utca 90. szám alatti városi kórházban csütörtöki és pénteki napokon 7–15 óra között a Pfizer–BioNTech-vakcinával oltják a lakosságot, telefon: 0722.407.731; Tasnádon a Zorilor utca 1. szám alatti iskolaközpont sporttermében pénteki és vasárnapi napokon a Pfizer–BioNTech-vakcinával immunizálnak, telefon: 0754.083.104; Szopor községben vasárnaponként 8–20 óra között a Moderna-vakcinával oltanak, telefon: 0722.405.431; Aranyosmeggyes községben szerdai napokon 14–20 óra között a Pfizer–BioNTech-vakcinával oltanak, telefon: 0754.083.135; Szelestyehután csütörtöki napokon 14–20 óra között a Pfizer–BioNTech-vakcinával immunizálják az ezt igénylőket, telefon: 0743.287.558; valamint természetesen a petei határátkelőnél mindennap 10–22 óra között az egydózisú Johnson&Johnson-vakcinával immunizálnak.

Már csak három fertőzöttet ápolnak kórházban

Június 24-én a közegészségügyi igazgatóság adatainak értelmében Szatmár megyében 12 993 igazoltan koronavírus-fertőzöttet tartottak nyilván hivatalosan, ami azt jelenti, hogy az előző adatközlés óta két új esetet regisztráltak, míg az újratesztelt páciensek közül senkinek sem lett ismét pozitív a teszteredménye. A gyógyultak száma 12 5967, ami azt jelenti, hogy egy páciensnek sikerült legyőznie a kórt, de sajnos tizenkét nap után az elhunytaké is emelkedett, 374-re — egy 71 éves, több krónikus betegségben szenvedő női páciens vesztette életét a koronavírus-fertőzés szövődményeinek következtében a Szatmár Megyei Sürgősségi Kórházban.
Változatlan viszont az egészségügyi intézményekben ápolt koronavírusos páciensek száma: 3 beteget ápolnak a Szatmár Megyei Sürgősségi Kórházban, és senki nem szorul intenzív terápiás kezelésre.
Házi vagy intézményes karanténban 376-an vannak (sárga és vörös zónás országokból hazaérkezettek), míg házi elszigeteltségben 11-en (kórházi kezelésre nem szoruló, teljesen tünetmentes vagy enyhe tüneteket produkáló, de igazoltan koronavírus-fertőzött személyek és családtagjaik). Az elvégzett tesztek száma 107 110, vagyis az előző adatközlés óta decens számú, 240 mintát elemeztek, s ezek 1%-a lett pozitív.
Az unalomig ismételve: továbbra sincs tisztázva, pontosan hány Szatmár megyei lakost is oltottak be eddig — a közegészségügyi igazgatóság közleménye szerint az elmúlt 24 órában 287-en kapták meg a koronavírus elleni vakcinát, s ezzel az ő számításaik szerint az oltáskampány keretében már 82 453 személyt immunizáltak (ha azonban összeadjuk az előző adatközlésben szereplő számot az azóta beoltottakéval, a végeredmény 83 779).
A megyebeli határátkelőknél az elmúlt 24 órában 2205 utazó lépett az ország és a megye területére, s közülük alig 7 személynek kellett karanténba vonulnia.

 

Ajánljuk még a témában:

Belföld

Már a patikákban várnak az oltakozókra a vakcinák

Hamarosan kezdődik az influenza elleni oltási szezon, az első adag vakcinák megérkeztek a gyógyszertárakba.
Belföld

Érdemes oltatni influenza és szamárköhögés ellen!

Az influenza és a szamárköhögés elleni oltások fontosságára hívja fel a figyelmet az Országos Közegészségügyi Intézet (INSP).
Szatmárnémeti

Újragyulladhat az éjjel kiégett elektromos autó

Szatmárnémetiben, a Traian sugárúton, a Kossuth-kertnél lévő töltőállomásra kötött villanyautó égett hétfő éjjel mint a fáklya!