Úrnapja, a mi Urunk, Jézus Krisztus szent teste és vére ünnepe. Nélküle semmi vagyunk, vele minden — így vezette be gondolatait Schönberger Jenő püspök a Kálvária-templom udvarán tartott ünnepi szentmise elején. A világjárvány miatt nem a templomban, hanem szabadtéren összegyűlt, valamint az internetes közvetítés által bekapcsolódott híveknek a főpásztor Isten folyamatos és valós jelenlétét hangsúlyozta.

„Istennek a legcsodálatosabb szeretetét ünnepeljük. A Mindenható az oltáriszentségben valósította meg az ígéretét: »veletek vagyok mindennap, a világ végéig«. Együtt ünnepeltük megváltásunk titkait: karácsonykor a megtestesülést, húsvétkor az Úr Jézus kereszthalálát és feltámadását, áldozócsütörtökön Urunk mennybemenetelét, pünkösdkor a Szentlélek Úristen eljövetelét, ma pedig mindennek a beteljesülését. Egyben ünnepeljük mindazt, amit eddig, hiszen az Úr Jézus azért ment a mennybe, hogy elkezdődhessen a szentmise.

Attól kezdve az egyház folyamatosan bemutatja a szentmisét, amiben a Szentlélek erejéből a kenyér és a bor színe alatt jelen lesz a feltámadt Krisztus. Újraszületik az oltárunkon, újra feláldozza értünk önmagát azért, hogy velünk lehessen, hogy bennünk lehessen mindennap. Jézus bennünk akar kilépni a világba.

Testvéreim, ti vagytok azok a szentségtartók, amelyek a világban járva megszentelik a világot. Ahova ti léptek, oda lép ma Krisztus. És valahányszor áldozunk, bennünk Krisztus szentel meg mindent jelenlétével.”

Szentbeszédében Schönberger Jenő püspök az ajándékozás és megajándékozottság gondolatait emelte hívei elé: „Isten képmásai vagyunk mindannyian, és éppen ezért szeretünk ajándékozni. De Isten önmagát, mindenét ajándékozza. Azt ünnepeljük ma, úrnapján, Krisztus szent teste és vére ünnepén, hogy Krisztus megajándékozott bennünket, az oltáriszentségben önmagát adta. Ahol Krisztus van, ott van az Atya és a Szentlélek is, a teljes Szentháromság.

Mi Krisztus megdicsőült emberségén keresztül kapcsolódunk Isten boldog életébe, a Szentháromság közösségébe. (…) Már a próféta kimondta, hogy Isten egy lesz közülünk, Emánuelnek fogják hívni, ami azt jelenti, velünk az Isten. Lám, már az ószövetségi próféták utaltak rá, hogy valamiképpen, valamilyen csodálatos módon Isten velünk lesz, mert ő önmagát akarja adni. És eljött a karácsony, hitünknek a beteljesedése, amikor a megtestesülés titkában Isten emberré lett, Isten fia megszületett, egy lett közülünk.

Nagyon sokszor úgy gondoljuk, milyen jó lett volna, ha akkor élünk, mert akkor találkozhattunk volna az Úr Jézussal, láthattuk volna őt. Igen, az emberek látták akkor, de nem tudták, ki ő. Mi ma az oltáriszentséget hordozzuk körül a négy szabadtéri oltárnál, és megáldjuk a négy égtáj felé az egész világot. Mi nem látjuk Krisztust, de tudjuk, hogy kicsoda ő. Az oltáriszentségben a színek leplezik, eltakarják a szemünk elől, de tudjuk, hogy ki van ott. Azok az emberek látták Jézust, fizikai testét, de nem ismerték fel. Azt hiszem, mi jobban jártunk.”

A püspök szentbeszéde második felében az örök élet ígéretére irányította hívei figyelmét: „Az utolsó vacsorán Jézus azt mondja, aki eszi az ő testét és issza az ő vérét, annak örök élete van. Akik áldozunk, már amikor befogadjuk a szívünkbe az Úr Jézust, attól kezdve nekünk örök életünk van. Ezért a szentmise — ahogyan a II. vatikáni zsinat megfogalmazta — a csúcs és a forrás. Minden ide, Krisztus dicsőítéséhez, Isten magasztalásához tart, de minden innen forrásozik, az örök élet kenyere és az örök élet vize. Innen forrásoznak a szentségek, a keresztség, a bérmálás, innen forrásozik Isten bocsánata, innen kap erőt a házasság, szentmise keretében szentelik fel a papot és a püspököt, és innen kap erőt a nagy útra az a testvérünk, aki éppen be akarja fejezni a földi pályafutását, és indul teremtője felé.

Mekkora nagy ajándék, testvéreim! Becsüljük meg, mert, ha így teszünk, Istent magát becsüljük meg. Ő ma azt mondja, nekünk örök életünk van, mert az oltáriszentség által bennünk él Krisztus, az Atya és a Szentlélek, a teljes Szentháromság.”

A szentáldozás után az oltáriszentséggel elindult a szokásos úrnapi körmenet, bár ezúttal nem Szatmárnémeti főterén, hanem a Kálvária-templom udvarán. Annak négy pontján, a négy szabadtéri oltártól evangéliumi részek hangzottak el, Schönberger Jenő püspök pedig megáldotta a jelenlevőket, a várost, a négy égtáj felé az egész világot.

A Kálvária-templom bejáratánál felállított oltárhoz visszatérve a Te Deum és az engesztelő imádság után Schönberger Jenő püspök az oltáriszentséggel adott záróáldást.