Belföld

Olyan kormány kell, amely 2028-ig stabilan működhet

2026.05.18 - 16:59
Kelemen Hunor kevés esélyt lát arra, hogy a pártokkal folytatott első tárgyalási forduló után megalakuljon a kormánytöbbség.

Az RMDSZ elnöke a Nicușor Dan államfővel folytatott hétfői egyeztetés után nyilatkozott az újságíróknak.

Közlése szerint a szövetségnek továbbra is az az álláspontja, hogy egy átlátható, stabil többségnek kell támogatnia a kormányt, „függetlenül attól, hogy ki vezeti vagy kik alkotják”. Meg kellene próbálni újraalakítani a koalíciót, vagy egy új többséget létrehozni, ha van ilyen – fogalmazott.

Nicuşor Dan, Kelemen Hunor és Cseke Attila. (Fotó: presidency.ro)

Elmondta azt is, hogy az RMDSZ nem javasolt miniszterelnök-jelöltet, de közölték az államfővel, hogy ha „korrekt” többség körvonalazódik, készen állnak támogatni.

Mi azt gondoljuk, írja egy, az ügyhöz kapcsolódó Facebook-bejegyzésében Kelemen, hogy egy kisebbségi kormány nem tud sokáig fennmaradni. Az RMDSZ nem fog olyan kormányt támogatni, amely mögött az AUR áll. Ebben nincs kompromisszum. 
„Ugyanakkor nem tekintjük megoldásnak az előrehozott választást sem. Ezeken kívül minden megbeszélhető, minden megtárgyalható.”

Második forduló

Kelemen Hunor szerint az előre hozott választások nem jelentenének megoldást a jelenlegi helyzetben, de „elméletileg, az alkotmány alapján” ezzel a lehetőséggel is számolni kell.

Az RMDSZ elnöke elmondta, hogy kétségesnek tartja a hétfői egyeztetések eredményességét, de úgy vélekedett, a konzultációk második fordulója után már körvonalazódhat a kormánytöbbség.
A pártok álláspontja alapján most nehéz elképzelni egy olyan kormányzást, amely 2028-ig stabilan működhet.

PSD és RMDSZ?

A politikustók azt is megkérdezték, számolnak-e egy PSD-RMDSZ alkotta koalícióval. „Jelenleg ez a lehetőség nem áll fenn” – válaszolt Kelemen. Hozzátette, átlátható, stabil parlamenti támogatás hiányában nem lehet hatékony a kormánykoalíció. „Meg kell próbálnunk találni egy többségi felállást, vagy ha nem is lép be mindenki a kormányba, vállalja fel a támogatását” – jelentette ki az RMDSZ elnöke.

Nicușor Dan államfő hétfőn a Cotroceni-palotában konzultál a parlamenti pártokkal az új kormány megalakításáról. Az RMDSZ részéről Kelemen Hunor elnök mellett Tánczos Barna ügyvivő miniszterelnök-helyettes, Cseke Attila ügyvivő miniszter, Miklós Zoltán képviselő és Turos Lóránd szenátor vett részt az egyeztetésen.

Hírszerkesztő
(Nyitókép: facebook.com/kelemenhunor.rmdsz)

 

Ajánljuk még a témában:

Belföld

A románok többsége az előrehozott választások híve

Ha vasárnap parlamenti választásokat tartanának, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) lenne az első helyen.
Belföld

Enyhülnek az oktatási alkalmazási korlátozások

Megteremtenénk a lehetőséget arra, hogy az iskolák és óvodák kisegítő és adminisztratív személyzetet alkalmazhassanak.
Belföld

Magyar: nem támogattuk a PSD-AUR előterjesztést

Elfogadott szavazástechnikai manővert alkalmazott az RMDSZ amikor a bizalmatlansági indítványról kellett szavazni.