Szatmárnémeti

Ökumenikus ima Szatmárnémetiért

2021.01.20 - 18:35

Az utóbbi hónapok nehéz időszakának átvészelésében óriási szerepe volt a szolidaritásnak és az együttérzésnek Szatmárnémetiben, hiszen a különböző civil és egyházi szervezetek önkéntesei rögtön a járvány megjelenése után a rászorulók segítségére siettek.

Ezen összefogás megerősítése érdekében tartotta meg Szatmárnémeti Polgármesteri Hivatala és Helyi Tanácsa első alkalommal az Iparosotthonban az Ökumenikus ima Szatmárnémetiért című rendezvényét, amelyen a város vallási felekezeteinek a képviselői vettek részt nemzetiségtől függetlenül — tájékoztatta szerkesztőségünket az önkormányzat sajtóosztálya.

„Segítsen bennünket a Jóisten abban, hogy politikai, etnikai és felekezeti hozzátartozástól függetlenül minden évben összegyűljünk, hogy közösen imádkozzunk és dolgozzunk városunk fejlődéséért és jobb sorsáért. Ez a rendezvény is újabb bizonyítéka annak, hogy Szatmárnémeti egy multikulturális város, amelyben a különböző emberek békében és harmóniában tudnak egymás mellett élni. Köszönöm helyi tanácsosunknak, Dohi Trepszker Lillának, hogy megszervezte ezt az eseményt, remélem, hogy egy hagyományt sikerült teremtenünk vele” — fogalmazott a rendezvény kapcsán Kereskényi Gábor polgármester. Az összejövetelen döntés született arról is, hogy létrehoznak egy szatmárnémeti imacsoportot is, amelynek célja a szatmárnémeti vallási felekezetek együttműködésének a harmonizálása és szorosabbá tétele.

Fotó: Szatmárnémeti Polgármesteri Hivatal

Ajánljuk még a témában:

Szatmárnémeti

Tízéves a Tessék kérem, Szatmárnémeti!

Jubileumi tombola a közéleti tájékoztató kiadvány 10. születésnapja alkalmából.
Szatmár megye

Hol van az a nyár? – nosztalgia operettműsor

Szeredy Krisztina és Leblanc Győző kétrészes, örökzöld slégereket, sok humort, temperamentumos előadásmódot fevonultató műsorral érkezik Nagykárolyba és Szatmárnémetibe.
Szatmárnémeti

Elkezdődött az egykori óvodaépület felújítása — VIDEÓ

Elkezdte a munkát a kivitelező a Porumbeilor utca 1 szám alatti épületen, jövő év végén várható, hogy elkészül és átadják.