Belföld

Nyolc hónapja először ezer alá csökkent a napi fertőzésszám

2021.05.03 - 17:10

A stratégiai kommunikációs törzs hétfői közleményéből kiderül, hogy az utóbbi napon — az ortodox húsvét idején — a hétköznap szokásosnál ötször kevesebb, mindössze hatezer (antigén, illetve PCR) tesztet értékeltek ki, ezek eredménye alapján diagnosztizálták a jelentésben szereplő 682 új esetet. Legutóbb tavaly szeptemberben fordultak elő — akkor is csak a hétvégi kevés tesztelést követő hétfői jelentésekben — három számjegyű esetszámok Romániában.
 A járvány harmadik hullámának lecsengését jelzi az is, hogy az utóbbi héten beazonosított új fertőzések száma — a legutóbb tavaly szeptemberben regisztrált szintre — tízezerre csökkent, miután alig egy hónapja még a negyvenezret közelítette.
Az utóbbi három napon a koronavírus-fertőzéssel összefüggésben elhunytak száma is száz alatt maradt, ami jelentős visszaesés ahhoz képest, hogy az utóbbi két hétben a napi 150 haláleset számított átlagosnak.
A csökkenő esetszám nyomán az országban utolsóként pénteken Bukarest is kikerült a „vörös zónából", vagyis a megelőző kéthetes lakosságarányos fertőzési ráta három ezrelék alá csökkent. Így éppen az ortodox húsvét, illetve a május elsejei tengerparti idegenforgalmi szezonnyitás idején országszerte — korlátozott kapacitással — megnyithattak a vendéglátóhelyek, színházak és rendezvénytermek.
A hazai média beszámolóiból kiderült, hogy mind a húsvéti templomi szertartások alkalmával, mind a tengerparti szórakozóhelyeken több helyütt jelentős tömeg gyűlt össze, igaz, a zsúfolt helyeken az emberek túlnyomó többsége legalább a maszkviselési kötelezettségnek eleget tett. A rendőrök kétszer is megbírságoltak két mamaiai vendéglátóhelyet, amiért az asztalok túl közel voltak egymáshoz, és a Vama Veche szabad strandon bulizó fiatalokat is hazaküldte, de a média szerint nem voltak komolyabb incidensek a húsvéti, május elsejei hosszú hétvégén.

MTI

 

Ajánljuk még a témában:

Belföld

689 koronavírusos eset az országban

58 személyt kezelnek kórházban koronavírussal, közülük nyolcat intenzív osztályon.
Szatmárnémeti

Ismét kötelező a védőmaszk viselése a Szatmár Megyei Sürgősségi Kórházban!

Az utóbbi időben ismét elkezdett terjedni a COVID-19 vírus egy újabb variánsa, ami nem veszélyesebb, mint az eddigi variánsok, viszont rendkívül gyorsan terjed. Mivel Szatmárnémetiben és Szatmár megyében is megnövekedtek az esetszámok, a Szatmár Megyei Sürgősségi Kórház úgy döntött, hogy óvintézkedéseket vezet be.
Belföld

Románia a beszerzett oltások kevesebb mint felét használta fel

Románia a koronavírus ellen beszerzett oltóanyag felét sem használta fel, így az Európai Bizottság közvetítésével lebonyolított vakcinabeszerzés csaknem háromszáz millió eurónyi kárt okozott a költségvetésnek – állapította meg kedden közzétett zárójelentésében egy másfél éve létrehozott parlamenti különbizottság.