A klímaberendezések használata az elmúlt években már mindenütt megszokottá vált. Ahogy beköszöntött az igazi nyári meleg, a legtöbb szatmári, aki csak tehette, bekapcsolta otthon a klímaberendezést, vagy rögtön maximumra húzta, ha beült a forró járművébe. A nagy bevásárlóközpontok és üzletek is így tettek, hétvégén szinte „megütötte” a betérőket a hatalmas hőmérséklet-különbség, ha például betértek a plázába. Márpedig a túl magas hőmérséklet-különbség miatt akár egy „szép” kis hűlést is begyűjthetünk csorgó orral, fájó torokkal — nyilatkozta az állami rádiónak dr. Macrina Mihai, a Szatmár Megyei Közegészségügyi Igazgatóság vezetője.
A szakember azt tanácsolja, hogy nyáron a kinti és benti hőmérséklet közötti különbség semmiképp se legyen több 8–10 foknál. Tehát ha kint átlagosan 35 fok körül alakul a hőmérséklet, javasolt 25–27 fok közötti értékre állítani a hűtést. Ezt az egészségügyi és a munkavédelmi előírások is egyértelműen megfogalmazzák: a külső és belső hőmérséklet közötti különbség nem lehet több 10 Celsius-foknál.
Ha egy forró nyári napon kicsit megizzadunk a kinti levegőn, majd belépünk a légkondinak köszönhetően kellemesen lehűtött helyiségbe, nem nehéz elképzelni, hogy igen könnyen meg is fázhatunk. Ugyan a megfázás — nevével ellentétben — egy fertőzéstípus, egyes vírusok a hidegben könnyebben terjednek. A hűvös levegő kiszárítja az orr belső felületét, a légkondi által kibocsátott hideg levegő tehát ugyanúgy dehidratálja az orrnyálkahártyát, így sebezhetőbbé teszi a fertőzésekkel, a vírusok elszaporodásával szemben. Így a légkondicionáló berendezések fogékonyabbá tehetik szervezetünket a fertőzésekre, meghűlésre, megfázásra, náthára is.
Szintén nagy probléma, hogy a légkondicionáló berendezések nem mindig kerülnek megfelelően karbantartásra, így szennyeződések lephetik el őket. A káros baktériumokat, fertőzéseket a légkondi továbbítja és forgatja a levegővel, melyet mi mindenféle szűrés és védekezés nélkül, észrevétlenül belélegzünk — így könnyen megbetegedhetünk.
Ha tehát a klíma légtisztító és -szűrő rendszere nem kellően tiszta, zárt rendszere kedvez a baktériumok, vírusok és gombák elszaporodásának. Igen ritka, de annál veszélyesebb lehet a legionellosis és a szisztémás gombafertőzés, melyek kórokozói a légkondicionáló rendszerében megtelepedve és a levegőbe jutva okozhatnak megbetegedést.
A gombafertőzés még gyakoribb lehet, mint a legionellosis. Sokszor egyszerre több gombafaj okozza a betegséget. Ebben az estben is főleg a legyengült szervezetek, a krónikus betegségben szenvedők vannak kitéve a fertőzés okozta súlyos tünetek jelentkezésének. A gombák spórája a légutakba jutva főleg alsó légúti megbetegedést és tüdőgyulladást okoz.
Bumbuluţ Krisztina