Csütörtökön megkezdődik a labdarúgó Nemzetek Ligája második kiírása: Magyarország válogatottja ezen a npon Törökországban, a román nemzeti együttes pedig pénteken Bukarestben fogadja Észak-Írország csapatát.
Marco Rossi, a magyar válogatott szövetségi kapitány legénységének nagyon nehéz dolga lesz ezen a héten, hiszen a sivasi találkozó után vasárnap Oroszországot fogadják a Puskás Arénában.
Sigér Dávid, a Ferencváros válogatott játékosa szerint természetesen fontos a minél jobb eredmény elérése az NL első két fordulójában, ugyanakkor a legfontosabb, hogy ezeken a találkozókon az együttes meg tudja valósítani majd azt a taktikát, amely később a bolgárok elleni Európa-bajnoki pótselejtezőn sikerre vezethet.
Ugyanakkor a válogatott felkészülési munkáját nehezítették a sérülések is: Botka Endre helyét Bolla Bendegúz, Korhut Mihály helyére pedig Hangya Szilveszter kapott meghívót, de utóbbi is megsérült a hétvégén, így kikerült a keretből. A MOL Fehérvár védőjének helyére nem hívott meg mást a válogatott szövetségi kapitánya.
A kapitány tizenegy újoncot hívott a keretbe, de Sigér szerint azért változott annyit a csapat összetétele az elmúlt időszakban, hogy csak olyan játékosok legyenek benne, akik duzzadnak az erőtől és készen állnak a feladatra. Megjegyezte, Marco Rossi arra kérte a futballistákat, hogy minél gyorsabban ismerkedjenek meg egymással annak érdekében, hogy a lehető legjobb csapatszellem alakuljon ki már a törökök elleni összecsapásra.
„Mindig a győzelem a célja annak, aki felhúzza a nemzeti mezt, de még fontosabb, hogy azt a taktikát, amit kitaláltunk és szeretnénk egységesen megvalósítani, ezen a két nemzetközi mérkőzésen eredménnyel párosulva gyakoroljuk, ezzel pedig felkészüljünk a bulgáriai találkozóra — mondta Sigér. — A megbeszéléseken már volt szó a törökökről, tudjuk, milyen játékosaik vannak, a következő napokban pedig azon lesz a hangsúly, hogy a lehető leghatékonyabb összetételben és hadrendben léphessünk pályára ellenünk” — tette hozzá a Ferencváros 29 éves középpályása.
A magyar válogatott csütörtökön 21.45 órától a törökországi Sivasban lép pályára, vasárnap 19 órától pedig a Puskás Arénában fogadja az oroszokat. Mindkét mérkőzést zárt kapuk mögött rendezik.
Románia nemzeti együttese pénteken Észak-Írországot fogadja a bukaresti Național Arénában, hétfőn pedig Klagenfurtban mérkőzik Ausztria ellen.
Az idei NL-kiírás
Mint ismeretes, az idei kírásban a csoportkör mérkőzéseit szeptemberétől novemberig játsszák, az egyenes kieséses szakaszt jövő év júniusában, az osztályozókat 2022 márciusába rendezik. Az A-liga négy csoportjának győztese folytatja 2021 júniusában a NL-küzdelmeket, a B-, C- és D-ligák csoportgyőztesei pedig felsőbb osztályba jutnak. Az A- és B-ligákban a csoportutolsók kiesnek. Mivel a C-ligában négy, a D-ligában pedig két csoport van, ezért a harmadik vonalból kieső két csapatot osztályozóval döntik el 2022 márciusában.
Ugyanakkor az NL idei kiírását részben összekapcsolták a 2022-es labdarúgó-világbajnokság európai selejtezőjével. A vb-selejtezőjéből a 10 csoportgyőztes egyenes ágon kijut a katari világtornára. A 10 második helyezetthez csatlakozik az NL-ből az összesített rangsor alapján az a két legjobb csoportgyőztes, amely nem jutott ki a vb-selejtezőről a tornára, vagy nem jutott be a második fordulóba. A 12 csapatot három ágra sorsolják, ahol egyenként két elődöntőt és egy döntőt rendeznek, mindegyik mérkőzés házigazdáját kisorsolják. A három ág győztese kijut a vb-re.
A CSÜTÖRÖKI PROGRAM
NEMZETEK LIGÁJA, A-LIGA
4-es csoport, 21.45 óra: Ukrajna – Svájc
4-es csoport, 21.45 óra: Németország – Spanyolország (magyar Sport1)
NEMZETEK LIGÁJA, B-LIGA
3-as csoport, 21.45 óra: Törökország – Magyarország (M4 Sport)
3-as csoport, 21.45 óra: Oroszország – Szerbia
4-es csoport, 21.45 óra: Bulgária – Írország
4-es csoport, 21.45 óra: Finnország – Wales
NEMZETEK LIGÁJA, C-LIGA
3-as csoport, 21.45 óra: Moldova – Koszovó
3-as csoport, 21.45 óra: Szlovénia – Görögország
NEMZETEK LIGÁJA, D-LIGA
1-es csoport, 19 óra: Lettország – Andorra (magyar Sport1)
1-es csoport, 21.45 óra: Feröer-szigetek – Málta