Vidék

Nemzetközi környezetvédelmi nap: csapatmunkával a zöld jövőért

2021.06.08 - 11:04

Az ökohagyományok művészete program keretén belül az egri Csűry Bálint Általános Iskola apraja és nagyja, karöltve az Élet Fája Egyesület tagjaival és az önkormányzat támogatásával egy nagyszabású rendezvény keretében ünnepelte a nemzetközi környezetvédelmi napot. A rendezvény igehirdetéssel kezdődött, amelynek végeztével az ifjak egy-egy szál, papírból készített virággal lepték meg a gyülekezet tagjait. A szervezők ezúttal is gondoskodtak meglepetésről. A programok elkezdése előtt fehér galambokat röptettek, amelyeket csodálattal néztek úgy a kicsik, mint a nagyok, ezt követően pedig az egri néptánccsoport tartott színvonalas bemutatót.
A hagyományos szakmák mesterei a diákok közreműködésével, csapatban dolgozva újrahasznosítható és természetes anyagokból különböző tárgyakat alkottak, elsajátítva ezáltal a hagyományos mesterségek alapjait: Boka Ildikó vezetésével kosarat fontak papírból, Vasvári Ilonával hideg préselési technikával gyógynövényekből teakeverékeket készítettek, Istvánfi Géza mesterrel kerámiaagyagból alkottak különböző tárgyakat, hulladék fából játékokat készítettek Christian Daniela vezetésével, Ungvári Erzsébettel és Oláh Annamáriával textilhulladékból similabdákat készíthettek az érdeklődők, Pop Mónikával a mohával díszített képrámák elkészítéséről tanulhattak, Lőrincz Szejke Judittól a gyapjúfonalakból készített ékszerekről és azok elkészítéséről tudhattak meg többet, Lévai József irányításával bőrhulladékból táskákat, valamint Bajnai Melinda útmutatásai alapján textilhulladékból bébidekorációkat készíthettek.
A szervezők minden egyes munkát kiértékeltek, és minden kis alkotót megjutalmaztak oklevelekkel és különböző sportfelszerelésekkel, valamint ínycsiklandó fagylalttal. Az Élet Fája Egyesület egy PET-palack- és alumíniumdoboz-préselőt ajándékozott az egri Csűry Bálint Általános Iskolának.
Az egyesület ismét egy emlékezetes programot tudhat maga mögött, hiszen csapatszellemben munkálkodva a résztvevők bebizonyították, hogy mindannyian lehetünk a változás egy zöld és élhetőbb jövőért. Abban reménykednek, hogy a programokon elsajátított új képességeket a jövőben is előszeretettel alkalmazzák majd a résztvevők.


Kallós András

 

Ajánljuk még a témában:

Szatmár megye

Határtalanul: Az álmosdihoz hasonló öko-szennyvíztelep lesz Lajosmajorban

A közelgő víz világapja alkalmából az Élet Fája Ökológiai és Humanitárius Egyesület a kolozsvári Babeş-Bolyai Tudományegyetem Környezettudományi Karával közösen egy tanulmányi látogatást tett a magyarországi Álmosdon, az Ökológiai Víztisztító Állomáshoz.
Szatmár megye

ERASMUS+ 2023: Folyómentő Iskolák - az újabb fejezet

Zajlik Az Élet Fája Egyesület Szatmár megyei környezetvédelmi projektje, egymás után jelentik be a folyómentő akció újabb és újabb fázisait a projektvezetők.
Szatmár megye

Élet Fája Egyesület: folyik a folyómentés

A Túrterebesi, a Halmi, az Egri, a Kismajtényi és a Börvelyi Általános Iskolában kezdte meg az Élet Fája Egyesület a korábban beindított, Erasmus+ égisze alatt zajló Folyómentő Iskolák projektjét.