Szatmárnémeti

Nemzeti ünnep: koszorúzás, katonai tiszteletadás

Fotó: Czinzel László
2021.12.02 - 07:12
Szatmár megyében is több településen tartottak rendezvényeket Románia nemzeti ünnepe alkalmából. A megyeközpontban a hivatalos ceremóniákat követően hagyományőrző műsorral tisztelegtek.

Az elmúlt évek hagyományainak megfelelően a közintézmények képviselői megkoszorúzták a román történelmi személyiségek szobrait, délben pedig a Vasile Lucaciu-szobornál katonai tiszteletadással folytatódott a rendezvény. A parlament 1990-ben nyilvánította december elsejét Románia nemzeti ünnepének, azóta is sokan vitatják ezt a dátumot, ugyanis nem csak az ország kisebbségeit (elsőként a magyarokat) zavarja ez a dátum, hanem megosztja a románokat is.

A gyulafehérvári román nagygyűlést 1918. december 1-jén tartották meg, ezen összesen 1228 küldött vett részt, és szavazta meg a gyulafehérvári határozatot, amely Erdély és az akkori Román Királyság egyesülését mondta ki. 1918. november 9-én a Román Nemzeti Tanács memorandumot küldött Budapestre, melyben felszólította a magyar kormányt Kelet-Magyarország (a történelmi Erdély: Torontál, Temes, Krassó-Szörény, Arad, Bihar, Szilágy, Szatmár és Máramaros vármegyék) átadására. A magyar kormány november 10-én tárgyalt a kérdésről, és úgy döntöttek, hogy Jászi Oszkár vezetésével tárgyalásokat kezdenek a román féllel a helyzet rendezésére. Jászi elképzelései szerint Erdély helyzetét svájci típusú kantonális konföderáció megteremtésével kellett volna rendezni. A november 13–14-én Aradon tartott tárgyalások nem hoztak eredményt, majd november 15-én a Román Nemzeti Tanács egy nemzetgyűlés összehívása mellett döntött; november 20-án kihirdették, hogy a nagygyűlést Gyulafehérváron tartják meg. A gyulafehérvári nagygyűlés kimondta az összes román és az általuk lakott területek egyesülését Romániával. A gyulafehérvári nyilatkozat kimondja a teljes [nemzeti] szabadságot az összes együtt élő nép számára. A magyarok úgy érzik, hogy a gyulafehérvári ígéretek még mindig megvalósításra várnak, a románok pedig folytan azt hangoztatják, hogy a magyarok számára minden jog adott.

Tegnap a szatmárnémeti megemlékezésen a magyarok részéről koszorút helyezett el Altfatter Tamás kormánymegbízott, Pataki Csaba, a Szatmár Megyei Tanács elnöke, illetve Kereskényi Gábor, Szatmárnémeti polgármestere. Délután a szakszervezetek művelődési házában a Szatmár Megyei Hagyományőrző Forrásközpont mutatott be ünnepi műsort Románia nemzeti ünnepe tiszteletére.

Elek György

 

Ajánljuk még a témában:

Szatmárnémeti

Az első infók az idei Street Music Festival-ról

Tizedik kiadásához érkezik az utcazenének dedikált szatmárnémeti fesztivál. Pénteken kezdődik, 22 művészt ígérnek a fesztiválhétvégére a szervezők.
Szatmárnémeti

Közös ifjúsági stratégián dolgoznak

Több mint fél éve dolgozik már együtt a Nyíregyházi Diákpolgármesteri Iroda és a Szatmár Megyei Magyar Diáktanács egy stratégiaalkotási projektben, melynek újabb műhelyfoglalkozására február 18. és 20. között került sor Szatmárnémetiben.
Szatmárnémeti

A széppróza napja Szatmárnémetiben

A magyar széppróza napjára szervezett ünnepi rendezvényt az Erdélyi Magyar Írók Ligája, együttműködve a Szamos Diákirodalmi Körrel, a LiterArt egyesülettel és a Harag György Társulattal.