Magazin

Nem volt üres a Szent Péter tér a pápa vasárnapi beszéde alatt

2020.05.25 - 10:31

Az újranyitott Szent Péter téren többnyire rómaiak, egyháziak és néhány turista volt jelen. Ők "avatták" fel több mint két hónap után a teret, ahol rendőrök ellenőrizték, hogy mindenkin szájmaszk legyen, és az emberek biztonságos távolságra álljanak egymástól.

Ferenc pápa a vasárnap déli Mennyek királynője imádságot (Regina coeli) és az ezt kísérő beszédet továbbra is a pápai könyvtárszobában, internetes közvetítésben mondta el. Majd kinézett az apostoli palotáknak a Szent Péter térre néző ablakából és kezével köszöntötte a téren levőket, akik erre vártak.

Ferenc pápa beszédében többek között a kínai katolikusokhoz szólt, a 2007 óta nekik szentelt imanap alkalmából. Kijelentette, hogy a kínai katolikusok az egyetemes egyház szerves részét alkotják, és az egyház "támaszt nyújt nekik a megpróbáltatásokban". Kínában négymillióra teszik a katolikusok számát: a Szentszék és Peking 2018-ban írt alá együttműködési megállapodást, többek közt a Vatikántól kinevezett kínai püspökök elfogadásáról.

Ferenc pápa emlékeztetett a 2015. május 24-i, Áldott légy kezdetű enciklikájára a teremtett világ védelméről, és ennek szentelte a következő egyházi esztendőt.

Május 25-re esik az egyházban a tömegkommunikáció világnapja, az alkalomból hétfőn jelenik meg Ferenc pápa olaszul Különbözők és Egységesek. Kommunikálok tehát vagyok című könyve, amelynek előszavát Justin Welby, Canterbury érseke, az anglikán egyház legfőbb vallási méltósága írta.

A Vatikán bejelentése szerint a 83 éves Ferenc pápa összes idei, Vatikánon kívüli programja elmarad.

MTI

 

Ajánljuk még a témában:

Külföld

Pápalátogatás: Ferenc pápa megérkezett Budapestre

Megérkezett Ferenc pápa háromnapos apostoli látogatásra Magyarországra, repülőgépe pénteken néhány perccel 10 óra előtt szállt le a budapesti Liszt Ferenc-repülőtéren.
Külföld

Ferenc pápa: a háború mindannyiunk veresége

A háború nemcsak a jelent, hanem a társadalom jövőjét is elpusztítja Ferenc pápa szerint, aki ismételten a fegyverek letételére szólított fel Ukrajnában a Szent Péter téren mondott beszédében vasárnap.
Külföld

Ferenc pápa telefonon beszélt Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel

A katolikus egyházfő felvette a kapcsolatot az ukrán elnökkel — erősítette meg a hírt a szentszéki sajtóközpont.