Az 1943. január 12-én megindult orosz ellentámadás pár hét alatt százhatvanezer magyar honvéd pusztulását jelentette Voronyezs körzetében, a Don folyó kanyarulatában. A magyar apokalipszisként is aposztrofált katonai és emberi katasztrófára emlékeztek a vasárnapi istentisztelet után a Németi-templom udvarán.

A főhajtást megelőzően igehirdetéséban nt. Sipos Miklós nyugalmazott esperes a lelki nagykorúság elérésére törekvő emberről beszélt. Az ilyen, hitben érett embernek van szeme meglátni kit szolgálhat, van szíve amely cselekedetre készteti és mindig van érthető, világos és élete által hiteles mondanivalója.

A templomi szolgálatot Bodor Ilona szavalata, az egyházközség kórusa, illetve Sebő Kata és Nagy Regina műsora tette még emlékezetesebbé.

A történelmi eseményről, a 83 évvel ezelőtt történtekről dr. Szőcs Péter Levente, a Szent István Kör elnöke beszélt a hallgatóságnak, egyebek mellett Gellért Sándor mikolai költőt is idézve: 

„Robbanást robbanás követett, és csak a föld spriccelt, és alul ezek a gépek földközelben vonultak vissza, majd újabb teherrel jöttek. Aztán egyszer csak megszűntek a nehézbombázók és jöttek a stukák. Az előrejutásnál a bombák, az ágyúlövedékek közibénk is hullottak, hol az egyik, hol a másik. A zubbonyok úgy szálltak a levegőben, mint a sasok.”

Kényszerpályára kényszerített sors vezetett a doni katasztrófához, összegzett Szőcs, például az első világháború elvesztése, majd a trianoni diktátum, de még így a kényszerpálya ellenére is ott van a tragédia hátterében a katonai parancsnokság felelőssége. 

Az előadást követően a résztvevők a templomkertbe vonultak, ahol a kegyelet koszorúit helyezték el a doni emlékművön. A tiszteletadás a magyar himnusz eléneklésével ért véget.

Princz Csaba
(A szerző felvételei)