Szatmárnémeti

Nem könnyű döntés az örökbefogadás

Fotó: freepik.com
2022.01.18 - 15:16
Szatmárban is több olyan család él, akiknek valamilyen oknál fogva nem születhet gyermekük. Többen közülük az örökbefogadás mellett döntenek. A folyamat hosszadalmas, de a gyerekre vágyakozókat ez nem riasztja el. Tavaly 47 gyereket fogadtak örökbe.

A Szatmár Megyei Szociális és Gyermekvédelmi Igazgatóság (DGASPC) közzétette a 2021-es esztendőre vonatkozó, részletes beszámolóját, minden tevékenységi körre külön lebontva. Az intézmény igazgatónőjéhez, Mariana Dragoşhoz több osztály is tartozik, többek között az adoptációs iroda irányítása is. A közzétett beszámolóból kiderül, hogy az elmúlt évben sok munkájuk volt az örökbefogadási iroda munkatársainak, akiknek a pandémia idején is fel kellett mérniük, kik azok a gyerekek, akiket örökbe lehet adni, illetve foglalkozniuk kellett azon párokkal, akik örökbefogadási szándékkal jelentkeztek a hivatalnál. A gyermektelenség egyre nagyobb problémát jelent térségünkben is, sok olyan házaspár van, akiknek annak ellenére nem születik gyerekük, hogy minden tőlük telhetőt megtettek érte, sokszor jelentős anyagi ráfordítás mellett sem sikerül a gyermekáldás. Ilyenkor a szomorúság, az elfogadás tényét fel kell dolgozni, s vannak olyan párok, akik az örökbefogadás mellett döntenek, nekik is a DGASPC munkatársai igyekeznek segédkezet nyújtani. Ez természetesen igencsak kényes és érzékeny folyamat, hiszen egy életre szóló döntés kell legyen, ezért hosszadalmasabb is, meg kell győződnie a hatóság képviselőjének arról, hogy valóban komoly szándékai vannak a jelentkező párnak. Örökbe adásra alkalmas gyerekek bőven vannak a nyilvántartásban, de ahogy idősebbek lesznek, egyre kisebb eséllyel kerülhetnek szerető családba. Az iroda munkatársai nyilvántartják mind az örökbe adható gyermekeket, mind pedig azon személyeket, akik örökbe szeretnének fogadni. Ugyanakkor az Országos Örökbefogadási Informatikai Rendszerbe (Sistemul Informatic Naţional pentru Adopţie - SINA) is bevezetik az érintett gyerekek és felnőttek adatait. A rendszer lehetővé teszi a gyermek elektronikus dossziéjának összeállítását, az örökbefogadási folyamat összes szakaszával, ugyanakkor az örökbefogadás utáni monitorozást is biztosítja. Kapcsolatot létesít minden, az örökbefogadásban illetékes intézmény között, elősegítve az együttműködést. A DGASPC évértékelőjéből kiderül, hogy tavaly 47 gyereket adtak örökbe, 59 már korábban lezajlott örökbefogadás utáni esetet követtek nyomon, 3 esetben történt meg a beleegyezés a családon belüli örökbefogadásra, 28 esetben indult be tavaly az örökbefogadási procedúra, 155 gyerek vált adoptálhatóvá, 161 gyermeknek kerestek aktívan örökbe fogadó családot, tavaly ugyanakkor 2 gyermeket fogadtak örökbe külföldön, és egy esetben zajlik a nemzetközi adoptálás. Az iroda adatai szerint tavaly 27 családot/személyt tájékoztattak az örökbefogadási procedúráról, és 36 család kapta meg az engedélyt az adoptálásra tavaly, 17-nek pedig már korábbról megvan ez az irata. Az elmúlt évben a különböző procedúrák eredményeként 155 gyereket minősítettek örökbefogadhatónak, ugyanakkor 76 esetben nyújtottak szaktanácsadást a szülőknek/gyámoknak arról, milyen módon egyezhetnek bele a gyermekek örökbe adásába.

Hosszas folyamat

Ha valaki elhatározta, hogy örökbe szeretne fogadni egy gyereket, annak egy típusnyomtatványt kell kitöltenie és benyújtania, amihez a lakóhelye szerinti illetékes gyermekvédelmi igazgatóság örökbefogadással foglalkozó osztályát kell felkeresnie — Szatmár megyeiek esetében a DGASPC szatmári székhelyén, a Corvinilor utca 18. szám alatt —, amelyben egy mondatban azt is meg kell indokolnia, miért szeretne gyereket adoptálni. Ezt követően tájékoztatást kap arról, hogy milyen iratokat kell tartalmaznia az iratcsomónak, amely az örökbefogadói státus kérvényezéséhez szükséges, valamint egy bizonylatot arról, hogy az örökbe fogadó szülő nincs eltiltva szülői minőségének a gyakorlásától, továbbá szükséges egy nyilatkozat is arról, hogy az illető milyen nemű, korú gyereket szeretne örökbe fogadni. Az adoptációs iroda munkatársai a hozzájuk forduló párokat felvilágosítják az örökbefogadási törvényekről, melyek az elmúlt években jelentősen enyhébbek lettek, gyorsabbá vált az egész procedúra, de így is hónapokba telik. A szakemberek felmérik a jelentkező családot, ami 90 napot vesz igénybe. Amennyiben az elbírálás pozitív, megkapják az engedélyt az adoptálásra. A DGASPC alkalmazottai ugyanakkor az örökbe adható gyerekek felmérését, gondozását és nyomon követését is végzik, s a biológiai szülőkkel is kapcsolatba lépnek, hogy az esetleges örökbefogadási folyamat zökkenőmentes legyen. A bírósággal folyamatos kapcsolatot tartanak fenn, ugyanakkor a nehezen adoptálható gyerekek listáját is elkészítik, s egy országos adatbázisba feltöltik, ezáltal növelve az ő esélyüket arra, hogy szerető családhoz kerüljenek. Az örökbefogadási folyamat keretében a szakemberek a családnak előbb fényképet, kisfilmet és egy leírást mutatnak a gyerekről, akit az örökbefogadói státussal rendelkező igénylő elvárásai alapján választanak ki. Amennyiben a család személyesen is szeretné megismerni a gyereket, egy találkozást szerveznek a gyerek életterében. Ha továbbra is szeretnének vele kapcsolatban maradni, akkor további találkozók, ismerkedések következnek, majd egy hosszabb időszakra, 90 napra el is viheti magával a család, hogy leendő otthonával, a család többi tagjával is megismerkedhessen a gyerek. Az örökbefogadásról a bíróság hozza meg a végső döntést, amely kimondja, hogy a gyerek ezentúl az őt befogadó családhoz vagy személyhez tartozik, és a jövőben annak nevét viseli. Az örökbe fogadott gyereket, fejlődését, új családjába történő beilleszkedését pszichológus kíséri figyelemmel két éven keresztül. Ez azt jelenti, hogy rendszeres látogatásokat tesz a családnál, elbeszélget a szülőkkel is, nem csak a gyerekkel, és jelentést ír a tapasztaltakról, az örökbefogadást követően legkevesebb két éven keresztül. A DGASPC munkatársai a törvényes keretek között segítik a gyerekek beilleszkedését az örökbe fogadó családba, amelynek szükség esetén pszichológiai szaktanácsadást is biztosítanak. Az örökbe fogadó családok havi juttatást kapnak a gyermek korától és egészségi állapotától függően.

Sógor Beáta

 

Ajánljuk még a témában:

Szatmárnémeti

Rabló-pandúrt játszottak a csendőrök

Gyerekek látogattak el a rendfenntartó erőkhöz.
Belföld

A keresztlevél nem alkalmas határátlépésre

A 2005/248-as törvény értelmében a kiskorú román állampolgárok útlevéllel, illetve (14 év fölött) útlevéllel vagy személyazonossági igazolvánnyal utazhatnak külföldre. A születési bizonyítvány nem minősül úti okmánynak.
Belföld

Nincs több energiaital a kiskorúaknak!

Tilos lesz az energiaitalok árusítása kiskorúaknak. A 18 éven aluliak energiaitalokhoz való hozzáférését korlátozó törvényt döntő házként fogadta el a képviselőház.