Belföld

Nem engedélyezték a Pride-felvonulást Bukarestben

2021.08.08 - 13:22

A szervezők felháborodással fogadták a határozatot és kijelentették, hogy augusztus 14-én mindenképpen megrendezik a homoszexuális parádét.

 

Bukarest polgármesteri hivatala azzal indokolta döntését, hogy a felvonulást nem lehetne biztonságos körülmények között megtartani járványhelyzetben – túl sok ember lenne egyszerre a Győzelem sugárúton szombaton vagy vasárnap, így a résztvevők veszélynek lennének kitéve.

A romániai magyar sajtó felidézte: a városháza arra is emlékeztetett, hogy az ACCEPT egyesület 10 ezer résztvevőre kért engedélyt, míg a városi vészhelyzeti bizottság határozatában 500 résztvevőben maximálja a gyűlések és demonstrációk megtarthatóságát. A városi hivatal tájékoztatása szerint az említett bizottság több alternatívát is ajánlott az ügyben a szervezőknek, azonban azoknak egyik sem felelt meg.

Az ACCEPT mindenesetre – közösségi oldaluk tanúsága szerint – továbbra is hirdeti az eseményt.

Ajánljuk még a témában:

Vidék

Egyiptomi vendég a lázári Márton-napi ünnepségen - KÉPGALÉRIA

Afrikáig, pontosabban Egyiptomig viszik hírét a Márton–napi szokásoknak.
Belföld

Bukaresti tömbházrobbanás: többen meghaltak – VIDEÓ

Kilenc sérültet szállítottak kórházba a bukaresti tömbházrobbanás helyszínéről - tájékoztatott a SMURD. A detonációban három személy életét vesztette.
Belföld

Továbbra is tüntetnek a kormány épülete előtt

Kedden uniós projektekkel dolgozó hivatalok alkalmazottai tüntettek a Victoria-palota előtt, de nem fogadták őket az épületben.