Vidék

Nem állt meg az élet Érendréden

2020.07.21 - 17:30

Befejeződött a mezei utak kövezése, ami európai uniós finanszírozással történt egymillió euró értékben, tizenegy kilométer hosszan — tájékoztatott Papp Tibor, Érendréd község polgármestere. Ez nagy segítség a mezőgazdasággal foglalkozóknak, hiszen gyorsabban és jobb körülmények között tudják megközelíteni a földjeiket, akár nehéz gépekkel is. A másik előnye az, hogy a mezőgazdasági gépek nem kell hosszú távon elhaladjanak a főúton, így nem akadályozzák a közúti forgalmat. Ez az útszakasz Irinytől Érendrédig halad el a lakott területek mögött. Az idei betakarításnál már észlelhető, hogy mennyivel könnyebb a termény szállítása.

Érendréden egyre kevesebben foglalkoznak mezőgazdasággal, de ez nem azt jelenti, hogy megműveletlenek maradnak a földek, hanem a két-három hektár földdel rendelkező földtulajdonosok felismerték, hogy kis területen ráfizetéses a gazdálkodás, így a földjeiket beadták a mezőgazdasági társulásokba, ahonnan megkapják a részesedést, ők maguk pedig valamelyik városba ingáznak (Nagykárolyba, Szatmárnémetibe vagy Érmihályfalvára), ott vállalnak munkát.

Az Érendréd községben működő mezőgazdasági társulások jó eredményeket érnek el, a községben jó minőségű földek vannak, a termés is átlagon felüli. A mezőgazdasági társulásoknak az az előnyük a kisgazdákkal szemben, hogy modern, hatékony gépeket tudnak vásárolni, ami olcsóbbá és gyorsabbá teszi a földek megművelését.

Az idei termés jónak mutatkozik, bár a tavaszi aszály visszafogta a növekedést, most pedig az eső miatt halad nehezebben az aratás. Sok helyen az eső rontott a minőségen, de az eddig learatott búzaföldekről hektáronként négy-öt tonnát szállítottak be.

Nem volt fertőzött

Papp Tibor elmondta, hogy a koronavírus-járvány nem okozott különösebb problémát a község lakói számára. Az emberek betartották az előírásokat, s bár kellemetlen volt számukra a bezártság, de megértették, hogy az elkerülhetetlen. Az élelmiszerüzletek nyitva voltak, a mezőgazdaságban lehetett dolgozni, mindenki végezte a feladatát, ennek köszönhető, hogy a községben nem volt egyetlen fertőzött sem. Többen járnak dolgozni Magyarországra és Németországba, a nagyobb részük hivatalosan vállal munkát, kevesen jöttek haza a megszorítások idején.

Kevesebb a bevétel

Mivel nagyon sok cég nem működött, kevesebb az önkormányzat helyi bevétele, ami miatt kezd jelentkezni a költségvetési hiány. Gondot jelent a beteggondozók juttatásának a kifizetése, ugyanis az állam megvonta a támogatást, a helyi bevételek pedig nem elegendők a teljes összeg kifizetésére. Két komolyabb beruházás önrészét is ki kell fizetni: az egyik a mezei utak modernizálása, a másik az utcák aszfaltozása. A községnek szinte valamennyi utcája le van aszfaltozva, ezek mentén pedig betonárkok és járdák készültek. Miután megjelent a törvény, hogy az építkezésben dolgozók alapbére háromezer lej, módosítani kellett a költségvetést, ez az összeg hiányzik a község kasszájából.

Elek György

Ajánljuk még a témában:

Vidék

Kedd: áramszünetek a megyében

Nyolc Szatmár megyei településen lesznek huzamosabb ideig tartó áramszünetek szeptember 13-án kedden amiatt, hogy hálózaton végzett munkálatok miatt áramtalanítja a vezetékeket az Electrica Distribuţie.
Vidék

Számítanak a Saligny-programra

Szatmár megye községei is pályáznak a Saligny-programban, nagy segítség lehet ez az önkormányzatoknak, hogy elvégezzenek régóta tervezett beruházásokat, amelyek forrás híján eddig elmaradtak.
Vidék

Teljükben a beruházások Kolcs községben

Kallós Zsolt Eduárd, Kolcs község polgármestere a községben zajló beruházásokról tájékoztatta lapunkat. Más községekhez viszonyítva nagyon sok az elmaradás, ezeket igyekszik pótolni a községvezetés, keresve az adódó finanszírozási lehetőségeket.