Belföld

Az Egészségügyi Világszervezetnek továbbra is azok a hivatalos ajánlásai, amelyeket Románia is gyakorlatba ültetett

2020.05.02 - 12:24

Nelu Tătarut azzal kapcsolatban faggatták az újságírók, hogy az Egészségügyi Világszervezet képviselői nemrég gratuláltak a koronavírus-járvánnyal szembeni fellépésért Svédországnak, amely csak ajánlásokat fogalmazott meg a lakosságnak, nem vezetett be szigorú korlátozásokat.

"A WHO-nak továbbra is azok a hivatalos ajánlásai, amelyeket mi is gyakorlatba ültettünk. Másfél héttel ezelőtt a szervezet igazgatója azt mondta, a neheze még csak most következik. Kezeljük a helyzetet ugyanolyan jól, ahogyan eddig tettük, és akkor mindannyian győztesként kerülünk ki ebből" - válaszolt a miniszter. A tárcavezető hozzátette, a járvány elején hozott intézkedések célja, hogy minél kevesebb fertőzött és minél kevesebb haláleset legyen Romániában, hogy ne terheljék túl az egészségügyi rendszert. "Még nem vagyunk túl a csúcsponton" - nyomatékosította.

Nelu Tătaru azt is elmondta, fenntartja azt a döntését, hogy a kórházak a szükségállapot feloldása után is maradjanak az egészségügyi minisztérium irányítása alatt. 

AGERPRES/(RO

Ajánljuk még a témában:

Belföld

Magyarországi versus romániai bérek és árak

Nyugati szomszédunknál nagyobbak a fizetések, de magasabbak az árak is — a májusi, statisztikai hivatali adatok szerint.
Szatmár megye

Horgászati tilalom lép érvénybe

Április 9. és június 8. között horgászati tilalom van érvényben Romániában. A tiltás magánvizekre nem vonatkozik.
Belföld

Amerikai vámháború: pirosba fordult a román tőzsde

Az amerikai vámok hatása a romániai autó-, bútor- és acéliparban is érezhető lesz