Szatmárnémeti

Negatív lett az önkormányzati dolgozók teszteredménye

2020.08.05 - 07:41

Mint azt Maskulik Csaba városmenedzser lapunk megkeresésére elmondta, augusztus 3-án, azaz hétfőn a megbetegedett férfi kilenc, vele direkt kontaktusba került kollégáját, valamint azon irodákban dolgozókat tesztelték le, ahol az illető többet tartózkodott — szerencsére valamennyiük teszteredménye negatív lett.

„A többi, vele indirekt módon kontaktusba került személy tesztelése kedden történt meg, s minden valószínűség szerint az ő eredményeik is negatívak lesznek.

A már letesztelt, negatív eredményes 9 kolléga esetében a közegészségügyi igazgatóság feloldotta a házi elkülönülési kötelezettséget, ők szerdán reggel térnek vissza dolgozni” — mondta a városmenedzser.

Ajánljuk még a témában:

Szatmárnémeti

Így látjuk Szatmárt: jobb a levegő, de nehézkes a forgalom

Hogyan látják a szatmáriak saját városukat? Meglepő adatok derültek ki egy országos felmérésből.
Szatmárnémeti

Több mint négyszáz fát ültettek ki idén

Szatmárnémeti közterület-stratégia: minden aszfaltozás után zöldövezet-kialakítás és faültetés következik.
Szatmárnémeti

Tízéves a Tessék kérem, Szatmárnémeti!

Jubileumi tombola a közéleti tájékoztató kiadvány 10. születésnapja alkalmából.