Szatmárnémeti

Ne várjunk a bejelentéssel, ha eltűnt a gyermek!

2021.05.27 - 11:07

A gyermekek eltűnése világjelenség, és nem is most kezdődött — ám míg akár csak száz évvel ezelőtt is igencsak kicsi volt az esélye, hogy a gyermek épségben hazatérjen/megtalálják, addig napjainkban az esetek 80–85%-át sikerül megoldani.
Az eltűnt gyermekek világnapja május 25-e, az 1979. május 25-én New Yorkban eltűnt hatéves kisfiú, Etan Patz és sorstársai emlékére — az eltűnt kiskorúak ügyét Európában a 2001-ben megalakult Eltűnt és Szexuálisan Kihasznált Gyerekekért Európai Föderáció karolta fel, amely ernyőszervezetként koordinálja a prevenciós és az eltűntek felkutatásával kapcsolatos feladatokat. A szervezet kezdeményezte, hogy május 25-e legyen az eltűnt és bántalmazott gyermekek napja, célja pedig, hogy ráirányítsa a figyelmet a megelőző stratégiákra és az országok közötti együttműködés fontosságára.
A világnap kapcsán kiadott közleményében a Román Rendőrség kiemeli: minden gyermek- és fiatalkorú eltűnését kiemelt fontosságú ügynek minősíti, azonban a jelenség kezeléséhez elengedhetetlen a problémakörben érintett gyermekvédelmi szervezetek, a civil kezdeményezések és családok együttműködése — s utóbbiak részéről a legfontosabb, hogy azonnal jelentsék akár a legközelebbi rendőrőrsön, akár a 112-es egységes segélyhívón, ha eltűnt egy gyermek.

Miért „indul világgá”?

Mint fogalmaznak, az elszökés okai között számos olyan tényező szerepel, amivel a gyermek nehezen küzd meg — ugyanakkor kisebb lurkók esetében nagyon sokszor előfordul, hogy teljesen belemerül a játékba, azért kóborol el szinte öntudatlanul —: ilyen a kortárs bántalmazás, iskolai eredmények miatti szorongás, családi konfliktusok (beleértve a szülőkkel, nevelőszülőkkel való veszekedéseket épp az iskolai eredmények miatt), intézeti körülmények, szabályok elleni lázadás, életkori szorongások és félelmek, de az eltűnést kiválthatja a kalandvágy, a túlzott kontroll alóli menekülés, a tiltott dolgok kipróbálásának vágya, családon belüli erőszak, bántalmazás, elhanyagolás, nyomasztó családi légkör vagy éppen segélykiáltás a figyelemért, szeretetért. Akármi is legyen a kiváltó tényező, az elszökő, „világgá menő” gyermekek olyan fokozott veszélynek vannak kitéve, amit ők sokszor fel sem tudnak mérni, kíváncsiságuk vagy éppen érzékeny, instabil lelkiállapotuk pedig olyan helyzetekbe sodorhatja őket, melyekben könnyen áldozattá válhatnak — mint ahogy sajnos eltűnésük oka is lehet a bűncselekmény áldozatává válás (emberrablás, emberkereskedelem, emberölés, szexuális bűncselekmények).
Míg a családból eltűnt gyermekkorúak 80–90 százaléka egy-két napon belül „hazatalál”, addig a gyermekvédelmi gondozási helyükről, intézetekből, családi típusú nevelőotthonokból eltűnt gyermekek esetében már leginkább a rendszeresen ismétlődő szökés fordul elő, s főként ezekkel a sorozatos intézeti szökésekkel magyarázható, hogy a kiskorúakra eltűnés miatt kiadott körözések száma évente átlagosan 5–6-szorosa a felnőttkorúakra kiadottakénak.

Hogyan előzhető meg a gyermek eltűnése?

A családon belüli stabil érzelmi háttér biztosítása a legfontosabb. Nélkülözhetetlen, hogy a szülők gyermekük előtt követendő példaként jelenjenek meg saját életükkel, helyes értékrendet közvetítsenek, szakítsanak időt az őszinte, nyitott beszélgetésekre, közös időtöltésekre, ismerjék meg barátait, de a legfontosabb, hogy szeretettel és odafigyeléssel forduljanak felé — s a legfontosabb annak elérése, hogy a gyermeknek, kis- vagy nagyobb kamasznak ne forduljon meg a fejében, hogy elkóborol, megszökik otthonról, akár csak kalandvágyból is.

Szabó Kinga Mária

 

Ajánljuk még a témában:

Nagykároly

FRISSÍTVE! Gyermekbántalmazás miatt őrizetbe vett szülők

FRISSÍTVE: A szülőket előzetes letartóztatásba helyezték. Őrizetbe vették vasárnap egy kétéves Szatmár megyei gyermek Németországban élő szüleit, miután – a rendőrség szerint –, németországi tartózkodásuk alatt bántalmazták a kisgyermeket.
Szatmárnémeti

Tavaly 76 eltűnt kiskorút találtak meg

Tavaly 140 eltűnési ügy végére tehettek pontot a Szatmár megyei rendőrök — az ügyek megoldásában kiemelt szerepe volt a lakosságnak is, akár információkkal, akár fizikai részvétellel.
Magazin

Leánya született a brit miniszterelnöknek

Egészséges leánygyermeknek adott életet Carrie Symonds, Boris Johnson brit miniszterelnök felesége - közölte csütörtökön a Downing Street. A kislány a házaspár második közös gyermeke.