Belföld

Napirendre kerülhet a közigazgatási reform

2025.11.06 - 10:31
Tíz százalékos álláshely- és költségcsökkentésről szól.

Az RMDSZ elnöke, Kelemen Hunor az Agerpresnek kijelentette, hogy a helyi és központi közigazgatás reformjáról szóló törvénytervezetet jövő héten bemutatják, első olvasatban megvitatja a kormány, majd az illetékes minisztériumok véleményezik.

Álláshelyek és bérkeret

A politikus közlése szerint a jogszabályjavaslat többek között a betöltött helyi önkormányzati álláshelyek számának 10 százalékos csökkentését és az egyes minisztériumok bérkeretének 10 százalékos lefaragását írja elő márciusig.

Megállapodás

Kelemen szerint a keddi koalíciós egyeztetések békés hangulatban zajlottak és egy percig sem volt az a benyomása, hogy a kormánypártok ne tudnánk túllépni a törvénytervezettel kapcsolatos nézeteltéréseken.

Közlése szerint abban állapodtak meg, hogy jövő héten Cseke Attila fejlesztési és közigazgatási miniszter bemutatja a jogszabályjavaslatot, a kormány első olvasatban megvitatja, majd az illetékes minisztériumok véleményezik.

Módosítandók

Az RMDSZ elnöke elmagyarázta, hogy a jogszabály hatálybalépése előtt módosítani kell az önkormányzati álláshelyek számát szabályozó 2010/63-as sürgősségi rendeletet. A minisztériumi bérkereteket nem korlátozza törvény, ezért ezeknek csökkentése kormányhatározatokkal történik majd - tette hozzá.

Hírszerkesztő
(Kép: Kelemen Hunor közösségi oldala)
 

Ajánljuk még a témában:

Szatmárnémeti

A szatmári társulat is támogatásban részesül

A kormány összesen 188 millió lej támogatást nyújt 74 előadóművészeti intézménynek. A Szatmárnémeti Északi Színház és annak Harag György Társulata is támogatásban részesül.
Szatmárnémeti

Új, csoportos kedvezmény az RMDSZ szilveszteri bálra

Baráti társaságok, munkahelyi csapatok vagy többgenerációs családok: itt az alkalom!
Belföld

Félmillió diák jutott hozzá az idei tanszertámogatáshoz

November 27–én 500 ezer diák kapta meg az idei tanévre szóló, fejenkénti 500 lejes tanszertámogatást.