Nagykároly

November 15-től szállítják el a kerti hulladékot Nagykárolyban

A Nagykárolyi Polgármesteri Hivatal égisze alatt működő közterület-fenntartó igazgatóság munkatársainak tájékoztatása szerint ebben az évben a november 1–15. közötti időszakban helyezhetik ki a kerti zöldhulladékot a portájuk elé a nagykárolyiak.
Nagykároly

Esküt tettek a presbiterek

Fontos eseménynek volt a helyszíne vasárnap a nagykárolyi Kálvin-központ. Ünnepség keretében tették le esküjüket a gyülekezet új presbiterei. Tolnay István esperes mondott beszédet.
Nagykároly

Szolid katonai megemlékezés

Október 25-ét a korábbi években nagyszabású katonai parádéval ünnepelték meg Nagykárolyban, melyen gyakran magas rangú politikusok, a kormány-, illetve az államfő is részt vett.
Nagykároly

Őszi programok a Baba-mama Klubnál

A nyári vakációt követően beindultak a foglalkozások a nagykárolyi Baba-mama Klub tagjainak szervezésében.
Nagykároly

Három éven belül újulna meg a Republicii és az Eliberării lakónegyed

„A kormány által létrehozott Anghel Saligny-program kiírásai révén szeretnénk megújítani a nagykárolyi Republicii és Eliberării lakónegyedek kanalizálását és ivóvízhálózatát” — mondta Kovács Jenő polgármester.
Nagykároly

Igénylik az oltást a nagykárolyiak

Októberben eddig több mint 500 személy igényelte a koronavírus elleni vakcinát Nagykárolyban.
Nagykároly

Válság felé halad a szakoktatás

Gindele Imre, a nagykárolyi Simon Bărnuţiu Szakközépiskola menedzsere a szakoktatás problémáiról tájékoztat, amelyek a járványhelyzet miatt jelentkeztek, és könnyen visszafordíthatatlanná válhatnak.
Nagykároly

Bízzunk a tudományban! — kéri a nagykárolyi szakember

Az emberek nagy része nem hisz a pandémiában, azt hiszik, hogy ez egy hókuszpókusz. Ez egyfajta védekezési mechanizmus, hogy biztonságban érezzék magukat, tagadják a probléma meglétét, én viszont inkább az oltást választom — írja dr. Szabó Renáta pszichiáter.
Nagykároly

Forgalomkorlátozás Nagykárolyban

Október 22-én, pénteken forgalomkorlátozásra kell számítani Nagykárolyban, a Grădinarilor utcában.
Nagykároly

Nagykárolyban is igényelhető a fűtéstámogatás

Október 25-től kezdődően a nagykárolyi lakosok is igényelhetik a fűtéstámogatást, valamint az energiafogyasztás után járó állami szubvenciót.
Nagykároly

Négy földrészt összekapcsoló konferenciára invitálnak

A Piarista Nővérek szeretettel hívnak és várnak minden 16 évnél idősebb fiatalt, aki október 23-án, szombaton 18 órától szívesen bekapcsolódik egy online térben zajló, négy földrészt összekapcsoló eseménybe; az online találkozó témája a hivatás.
Nagykároly

Kovács: Gúnyt űztek a versenyvizsga jelentkezőiből

Felháborodásának adott hangot Nagykároly polgármestere, Kovács Jenő a múlt héten megtartott iskolaigazgatói és aligazgatói versenyvizsgával kapcsolatban.