Kelemen Hunor szövetségi elnök a következő napok kérdésének tekinti, hogy folytatódik-e a közös kormányzás a Victor Ponta vezette Szociáldemokrata Párttal,
Önálló standdal volt jelen a Bukarestben megszervezett turisztikai expón Nagykároly városa: szórólapokkal, reklámanyagokkal igyekeztek felkelteni az érdeklődést
Szombaton a szatmárnémeti Dinu Lipatti Filharmónia koncerttermében rendezték meg a Hajnal akar lenni Kárpát–medencei népdaléneklési verseny döntőjét és
Péntek este tartották a Szülők bálját a Kalazanci Szent József Római Katolikus Líceumban, a tanári kar által szervezett esemény minden évben kiemelt rendezvénynek
Bár Szatmár megye igencsak hátul kullogott a választáson való részvételi arányok tekintetében, Nagykárolyban nem volt annyira rossz a helyzet két héttel ezelőtt
Egyre több érdeklődőt és résztvevőt vonz a nagykárolyi Német Demokrata Fórum, illetve az 1-es Számú Általános Iskola német tagozatos csoportjai által szervezett
Pénteken rendhagyó kezdeményezés indult útjára a nagykárolyi Elméleti Líceumban: gólyabált szerveztek az intézmény ötödikeseinek, melynek főként a csapatépítés
[caption id="attachment_97891" align="alignleft" width="300" caption="Birinyi József a korábbi rendezvényeken is a zsűri tagja volt"][/caption]
Üdv!
Mi vagyunk a sütik
Oldalunkon sütiket (cookie-kat) használunk a kiemelkedő felhasználói élmény biztosítása érdekében. Kattintson a "Cookiek elfogadása" gombra ha egyetért minden típusú süti használatával vagy a "Cookiek személyreszabása" gombra ha szeretné kiválasztani milyen típusú sütik induljanak el.
Süti szabályzat