Azon a sarkon, ahol egykor a Gólya nevű kocsma állt, hamarosan körforgalom könnyíti meg majd a városban autózók mindennapjait. Nagykároly legforgalmasabb főútján ez lesz a negyedik ilyen építmény.
A Nagykárolyi Polgármesteri Hivatal keretében működő helyi közterület-fenntartó igazgatóság gépparkja újabb eszközökkel gyarapodott, de parkolóórákat is vásárolnak.
A megemelkedett kiadások nem csak a városlakókat, hanem a városvezetést is negatívan érintették. 1,5 millió lejre van szüksége a nagykárolyi önkormányzatnak, hogy ne tartozással zárja az idei évet.
Több mint kétszáz gyerek részvételével zajlott U12-es kosárlabda-bajnokság, hat erdélyi város delegált csapatokat a megmérettetésre. Elégedett lehet az eredménnyel a két Szatmár megyei csapat.
A Károlyi-kastélyban emlékeztek tisztelői és barátai a néhai dr. Németi János történészre november 10-én, csütörtökön. A régész két éve távozott az élők sorából – emléke előtt hírportálunk egy 2009 júliusában vele készült riport újraközlésével tiszteleg.
Halmi község megvalósítja a ROHU391 Határmenti logisztika: partnerség a foglalkoztatási együttműködésben című projektet, amelynek finanszírozása az INTERREG V-A Románia-Magyarország Program pénzalapjaiból történik.
A Nagykárolyi Polgármesteri Hivatal közleménye alapján összesen 56 szociális lakásból áll majd az az épületkomplexum, amely kivitelezéséhez már hozzákezdett a nyertes cég a dr. Marinescu utcában.
Kovács Jenő polgármester kedd délelőtt tekintette meg az épülő nagykárolyi fedett uszoda munkálatait. A komplexum a városi stadion melletti területen kapott helyet.
Hagyományos, éves biennáléját tartotta szombat kora este a nagykárolyi Vasile Vénig László Fotóklub a Károlyi-kastélyban. Kiállítás és albumbemutató színesített a programot.
Pénteken kora este, amint besötétedett, ellepték a nagykárolyi amfiteátrumot a boszorkák, szellemek és egyéb ijesztő lények. Apró lámpásokkal világítottak, hogy megtalálják a cukorkás standokhoz vezető utat.
Szövetségesek hiányában a legjobb ügyek is kudarcba vagy szélmalomharcba fulladhatnak. Egyik kedves olvasónk saját tapasztalatai kívánja megosztani a társadalommal, remélve, hogy mások okulnak majd a kárán.
Üdv!
Mi vagyunk a sütik
Oldalunkon sütiket (cookie-kat) használunk a kiemelkedő felhasználói élmény biztosítása érdekében. Kattintson a "Cookiek elfogadása" gombra ha egyetért minden típusú süti használatával vagy a "Cookiek személyreszabása" gombra ha szeretné kiválasztani milyen típusú sütik induljanak el.
Süti szabályzat