Nagykároly

A mindennapi kenyér és hozzá az ige

A nemtudás és az ebből következő remény a mi egyetlen lehetőségünk — interjú Fülöp György nagykárolyi költővel a március 11-én bemutatásra kerülő verseskötete
Nagykároly

Módosítaná a szemétszállítás feltételeit Kovács

A szelektív hulladékgyűjtésre és a megtermelt szemét mennyisége utáni fizetésre való áttérést szeretné elérni a jövőben Nagykárolyban a szemétszállító
Sport

Kaplonyi és nagykárolyi bajnoki érmes karatékák

3 arany–, 3 ezüst– és 6 bronzérem a Nagykároly Sakura SE karatékáinak a mérlege a Román Harcművészeti-szövetség által, az Shotokan Karate-do Egyesített Nemzetek
Nagykároly

Kimagasló alkotások a kastélyban

Az ország fotóművészei a Károlyi-kastélyban gyűltek össze szombaton, ugyanis ezúttal Nagykároly adott otthon a 21
Nagykároly

A szakoktatás jelentheti a jövőt?

Nagy vihart kavart Nagykárolyban az, hogy az elméleti líceumtól elvettek egy kilencedik osztályt
Nagykároly

Kézműveskedtek a gyerekek

Tavaszi kézműves foglalkozást szerveztek a gyerkőcöknek és anyukáiknak a nagykárolyi Baba-mama Klub keretében
Nagykároly

Nagykárolyi fiatalember képviselheti Romániát

Vasárnap dől el, hogy ki lesz az, aki — énekesként vagy zenekarként — Romániát képviselheti az Eurovíziós Dalfesztivál Kijevben megtartandó nagyszabású megmérettetésén
Nagykároly

Regionális könnyűzenei megmérettetés

Nívósabb fesztiválokra és kulturális rendezvényekre helyeznék a hangsúlyt ebben az évben a Nagykárolyi Kulturális és Turisztikai Igazgatóság munkatársai,
Nagykároly

Beszélgetés a toleranciáról

Egymás elfogadásáról, a fogyatékkal vagy mássággal élő embertársainkkal szembeni toleranciáról is beszélgettek mindazok, akik a Ritka Genetikai Betegségek
Nagykároly

Nyílt nap a Kalazanciban

A nagycsoportos gyermekek és szüleik számára szerveztek nyílt napot a nagykárolyi Kalazanci Szent József Gimnáziumban kedd délután
Programajánló

Fotóművészeti szalon a Károlyi-kastélyban

Fotózási szempontból igen rangos esemény helyszíne lesz a nagykárolyi Károlyi-kastély épülete a következő hétvégén