Nagykároly

Helyre kell állítaniuk, amit tönkretettek

Írásban kérte a további munkálatok leállítását az Apaserv Regionális Vízszolgáltató Vállalat illetékeseitől Nagykároly polgármestere, Kovács Jenő
Nagykároly

Nagykárolyban a TIFF-karaván

Újra útnak indul a TIFF-karaván, s első állomásaként Nagykárolyban, a Károlyi-kastély parkjában áll meg, hogy két nagyszerű alkotással a szabadtéri mozizás
Nagykároly

Sütivel csaltak mosolyt az arcokra

Nagy siker koronázta a nagykárolyi Împreună-Egymásért Egyesület és az egyik nagykárolyi cukrászda közös projektjét, amely révén a város nélkülöző, nehéz
Nagykároly

Cseresznye népzenei fesztivál Nagykárolyban

Harmadik alkalommal rendezték meg a nagykárolyi 1-es Számú Általános Iskola magyar tagozatos tanítónői a Cseresznye népzenei fesztivált a városközpontban található
Nagykároly

A kalazancis nyolcadikosok is elbúcsúztak

A végzős középiskolásokhoz hasonlóan a nyolcadikos diákokat is a Kalazanci Szent József-templomban tartott ünnepi szentmise és évzáró rendezvény keretében
Sport

Döntetlen Nagybányán, bízhat a Viki

A hajrában szerzett találattal egyenlített hazai pályán a Nagybányai Minaur, de az idegenben szerzett két gólnak köszönhetően van oka bízni a továbbjutásba a Nagykárolyi
Nagykároly

Projektek ügyében szavaztak

Rövid, rendkívüli ülésre gyűltek össze csütörtök délben a nagykárolyi tanácsosok
Nagykároly

Nagykárolyi diákok a nemzeti összetartozás napján

Több fontos nemzeti ünnephez köthető találkozót bonyolítanak le a Rákóczi Szövetség szervezésében a magyarországi és az ország határain kívül élő magyarok
Nagykároly

Klubos gyereknap gólyalábasokkal

Telt házas, jó hangulatú gyermeknapi rendezvényt szerveztek a nagykárolyi Baba-mama Klub működtetői
Sport

Igazi döntő, Victoria-győzelem

A 19 éven aluliak bajnokságának két legjobb csapata mérkőzött meg szerdán a megyei elsőségért
Nagykároly

Ministránstalálkozó Nagykárolyban

A tanítványok meghívásának története, a meghívás gondolata szőtte át az idei egyházmegyei ministránstalálkozó tematikáját, történéseit
Nagykároly

Sikeres a legújabb Gnandt-kiállítás

Vasárnap délben nagyon sokan látogattak el a Károlyi-kastélyba, hogy részt vegyenek a Nagykárolyhoz, Mezőfényhez, Németországhoz s az utóbbi években immár Magyarországhoz