Románia a paradoxonok országa — s érvényes ez a kijelentés a gázfűtésre is, hiszen míg az Európai Unió második legfontosabb gáztermelői vagyunk, az ország lakosságának több mint a fele hagyományos módon, azaz fával, néhol szénnel fűt és főz.

Nincs ez másként Szatmár megyében sem, ahol a 65 területi-közigazgatási egység kevesebb mint felében van gázszolgáltatás — és nem azért, mert a városok, községek polgármestereit hidegen hagyta volna a modernizáció ezen szegmense, hiszen a gázláng nyújtotta kényelemből ők és családjuk is ugyanúgy részesülne. A megyebeli gázbevezetés története több mint két évtizeddel ezelőtt indult, s alapjában véve azóta sem jutott előre egy komolyabb lépéssel — egyrészt, mert a gáz nem olyan szinten közszolgáltatás és közmű, mint a víz, hanem csak egy alternatív energiaforrás (mivel fűteni-főzni fával, szénnel stb. is lehet), s épp ennek okán nem lehet olyan egységes, megyei szintű hálózatkiépítést eszközölni, mint a például az ivóvíz- és szennyvízhálózat esetében. Másrészt hosszú ideig a törvénykezések miatt, ugyanis a földgázvezeték-hálózatok bővítésénél a szakminisztériumnak kellett jóváhagynia a koncessziót, aztán a törvénykezés változott ugyan, de a szolgáltatók úgy látták és sajnos sok esetben most úgy látják: nem éri meg a befektetés, mert nem hoz épp akkora profitot a konyhájukra, mint szeretnék — pedig hozna profitot. Aztán tavaly ősszel új pályázati kiírás jelent meg a Nagy Infrastruktúra Operatív Program keretében, s első körben az Európai Unió összesen 236 millió eurót bocsát Románia rendelkezésére vezetékhálózatok bővítésére és kiépítésére. A lehetőségen kapva kaptak a Szatmár megyei polgármesterek is — egy pályázat maximális értéke 25 millió euró lehet, ami hatalmas összeg, ám ilyen komoly és nagy léptékű beruházás esetén elég kicsinek minősül, feltétel viszont a nagy népsűrűség, illetve előnyt jelent, ha a községek Közösségközi Fejlesztési Társulásokba (ADI) tömörülnek, s pályázatukat 3000 lakossági aláírással támasztják alá, hiszen ez még inkább garancia arra, hogy sok fogyasztó lesz, és érdemes kiépíteni a hálózatot. És persze egy-egy pályázat magas pontszáma (sajnos) még egyáltalán nem biztosíték arra, hogy nyertes is lesz, és ha nyertes is, meg is valósul.

A téma kapcsán s a teljesség igénye nélkül „körbenéztünk” a megyében, és kíváncsiskodásunk nyomán ha nem is hihetetlen, de meglepő és igencsak elképesztő történetekkel találkoztunk.

Nem közösködnek

A hét végéig várják a községbelieket az avasújvárosi polgármesteri hivatal épületében, hogy feliratkozzanak a majdani gázhálózat kiépítésének listájára, s hogy aláírásukkal is támogassák az önkormányzat beruházási projektjét. A gázbevezetés terve messze nem új keletű, hiszen több mint húsz éve megfogalmazódott már az igény, ám a cél érdekében anno összetársult községek közül épp ők maradtak hoppon. „A mostani tervünk nem függ össze azzal a régivel, amiről 2018-ban fújtuk le a port, amikor felvettük a kapcsolatot azzal az aradi gázszolgáltató céggel, amellyel a községnek még a 2000-es évek eleje óta aláírt gázbevezetési szerződése volt; igaz, akkor még nem Avasújváros, hanem Ráksa község voltunk, s hogy a beruházás anno miért lett 'szögre akasztva', arra most sem térek ki, az már a múlthoz tartozik. Teszem hozzá: sajnos, ugyanis akkor Vámfalu, Avasújfalu és Avasfelsőfalu továbbvitte a szerződött munkát, s náluk már régóta gázfűtés van, a vezetékrendszer pedig Avasújváros határában megy el. Ezért is gondoltunk három évvel ezelőtt arra, hogy megkeressük az aradiakat, akik nagyon is pozitívan reagáltak: a megvalósíthatósági és egyéb tanulmányokat értelemszerűen újra el kellett készíteni, de a szerződés érvényes volt, s úgy tűnt, záros határidőn belül az avasújvárosi konyhákban is gázlángon rotyoghat majd a töltött káposzta. Sajnos különböző okok miatt nem így történt — de három a magyar igazság, és nagyon remélem, a mostani, teljesen új projektünknek sikeres lesz a vége. A megvalósíthatósági tanulmányunk megvan, a felmérések is, a telekkönyvi hivatal láttamozta, a megye aláírta a területrendezési tervet, s amint megkapjuk a környezetvédelemtől és a vízügytől a véleményezést, útjára indulhat a pályázat. A pontrendszeres elbírálásnál nagyon sokat nyom a latban, melyik pályázónak/községnek hány gázbevezetést igénylő családja van — nálunk eddig 860 család jelezte igényét a községből (Avasújvárosból, Avasújvároshegyről, Rózsapallagról és Kőszegremetéről), s az is tény: akik most iratkoznak fel, azok előnyben részesülnek majd, és a csatlakozás is egyszerűbb lesz. Rózsapallaghegyet azért hagytam ki a felsorolásból, mert védett terület, s ott csak akkor lehet majd hálózatbővítést eszközölni, ha már megvan a községben a kiépítési szerződés” — magyarázza Majláth Gábor polgármester. Nem hallgatja el azt sem: lehet, hogy talán nagyobb garancia lenne a pályázati sikerre, ha más községekkel is összefognának (az ilyen társulások esetében nem 1000, hanem 3000 igénylői aláírás szükséges), „és ha nem égettük volna már meg a kezünket, társulnánk is, de rossz tapasztalataink vannak a gázos közösködésről, így inkább önállóan vágunk neki”.

A politikai ellenfelek tettek keresztbe

A gázbevezetési kálváriák és sok esetben szélmalomharcok egyik (de csak egyik) furcsasága Ugocsa településeit érinti, ugyanis az Ukrajnából jövő földgázfővezetéktől egy karnyújtásnyira vannak ugyan, de ők mégsem csatlakozhatnak rá, csak az Aranyosmeggyes után lévő települések, mert ott van a mérőállomás. „Hiába van Halmitól egy lépésre a vezeték, az Aranyosmeggyes–Szatmárudvari–Nyírestanya vonalon kell menjünk. Én már tavaly le akartam egyedül, azaz önálló községként tenni a pályázatot, de a politikai ellenfelek telekürtölték Halmit, hogy csak kampányfogás az egész; és mivel alig húsz éve vezetem a községet, voltak, akik el is hitték ezt, s csak 700 aláírás gyűlt össze a szükséges 1000-ből…” — summázza tömören, de nem minden keserűség nélkül Incze Lajos polgármester. „Most leültünk tárgyalni Batarccsal, Nagytarnával és Turccal, folyamatban van a társulás létrehozása, s elvileg nem is vagyunk teljes késésben, hiszen március a leadási határidő — de míg Halminak már van megvalósíthatósági tanulmánya is, a másik három községnek nincs, ami szintén nem készül el egyik napról a másikra, ráadásul a Natura 2000 természetvédelmi területbe is beleesünk, szóval nem lesznek meg ezek a dolgok olyan gyorsan és egyszerűen, mint ahogy összegyűlik majd a szükséges, most már 3000 aláírás. Az én gyakorlati gondolkodásom szerint nem a társulásokra meg Közösségközi Fejlesztési Társulásokba (ADI) való tömörülésekre kellene ekkora hangsúlyt fektessenek, hanem egy fővezeték megépítésére, amire aztán a községek rácsatlakozhatnak. Az egész procedúra sokkal egyszerűbb lenne az önkormányzatok számára is, kevesebb lenne a bürokrácia, a papírozás, és jelentős pénz maradna mindenki zsebében, mert ne felejtsük el azt sem, hogy a sok konzultáns, szakértő meg egyéb munkáját meg kell ám fizetni” — mondja. Emlékeztet ugyanakkor arra is, hogy a földgázszolgáltatók szívesen bővítik a fogyasztók számát, de minimálisan szeret(né)nek csak beruházni, példaként a három évvel ezelőtti esetet említve, amikor a Transgaz cég képviselője kész vezetékbővítési tervvel érkezett ugyan, s azzal a konkrét ténnyel, hogy a Kányaháza–Kisgérce–Tartolc–Bikszád–Túrterebes–Komorzán–Batarcs–Nagytarna vonalon szeretnének terjeszkedni, aztán végül az egészből nem lett semmi, mert a szolgáltató akkor is a társulásra helyezte a fő hangsúlyt.

Közösen próbálkoznak

„Pusztadaróccal társulunk, és Sárközújlakon ezekben a napokban is zajlik az aláírásgyűjtés, kollégáim járják az utcákat, minden házba becsengetnek, s szinte kivétel nélkül mindenki alá is írja, hiszen nagy könnyebbséget jelentene az embereknek, ha a fűtés, főzés stb. földgázzal történne. Amint összegyűlnek a szükséges aláírások, előkészítjük a dokumentációt, és letesszük a pályázati igénylést — ezért is kérem azokat, akiket kollégáim nem találnak otthon, hogy fáradjanak be a polgármesteri hivatalba aláírni, mert minél több az aláírás, annál nagyobb a pályázat elbírálási pontszáma, a sikeresség esélye” — mondja Piricsi Arthur, a kisváros polgármestere. Hasonlóan fogalmaz az Egri községet vezető Szabó Elek is: „Korábban már megalakult a társulásunk Mikolával, Lázárival és Túrterebessel, s közösen próbáljuk meg a szerencsénket. A földgázbevezetés régi igénye a lakosságnak is — bár vannak olyanok is, akik szerint drágább, mint a fával történő fűtés-főzés —, és ami fő: kiemelt szempont a vállalkozók számára. Sok befektető érdeklődik, mert vállalkozást, beruházást indítanának náluk, de amint meghallják, hogy a gáz nincs bevezetve, mennek is tovább. Pedig a gázvezeték nincs olyan messze tőlünk, ott megy a város végén, s el tudom képzelni, hogy ha oda felszerelnének egy nyomásszabályozót, akkor rácsatlakozhatnánk mi is. Jelen pillanatban a megvalósíthatósági tanulmány elkészítését írjuk ki közbeszerzésre, s kezdjük lassan az aláírásgyűjtést is” — magyarázza.

Nincs előnyük

Azt gondolná a (naiv?) ember, hogy ha egy község területén, pontosabban alatta igencsak jelentős mennyiségű földgáztartalék található, akkor abból valamiképp a községnek is haszna van, legalább a hálózatkiépítés és a gázbevezetés terén. „Nos, vannak olyan országok, ahol ez tényleg így is van, de Románia nem tartozik közéjük” — summázza tömören David Gheorghe, Majtény polgármestere — azé a községé, amelynek altalajában megközelítőleg 510 millió köbméter földgáz van (ami Románia éves fogyasztásának körülbelül 4%-a, piaci ára pedig túllépi a 100 millió eurót), s ahol a kitermelő cég már a sokadik fúrótornyot építi. „A községbeli gázbevezetés két szálon fut, és sajnos egyiknek sincs semmi köze a földben lévő tartalékhoz. Remélem, a községközpont Kismajtényban év végéig beindul a gázszolgáltatás: a vezetékhálózatot a szolgáltató adja, a mérő- és szabályozóállomást az önkormányzat finanszírozza, 100%-ban önerőből. A többi településre (Nagymajtény, Domahida, Gilvács, Krasznaszentmiklós) vonatkozóan pedig tavaly tettük le a hálózatbővítési pályázatot a Nagy Infrastruktúra Operatív Program keretében, most zajlik az elbírálás, és várjuk a választ. Ha a pályázat nem kap elég pontszámot, azaz nem bírálják el pozitívan, akkor társulni fogunk valakivel — de a kitételként megszabott 3000 aláírás túl sok, egy községnek szinte lehetetlen összegyűjteni. De nem hagyjuk magunkat legyűrni — mondja, kifejtve azt is: a jelenlegi romániai törvénykezés értelmében minden földgázkitermelő cégnek két lehetősége van: a kitermelt természeti kincset vagy leadja a Transgaznak, vagy feldolgozza. „Ha az itt dolgozó konzorcium el is akarná adni nekünk, a majtényiaknak a helyben kitermelt földgázt, csak a Transgazon keresztül teheti meg. Miután meglesz a kiépített vezetékhálózat, akkor esetleg eladhatják nekünk — de én nem fűzök túl nagy reményeket ehhez, és nem a kitermelő cég miatt. Persze az vitathatatlan, hogy morális jogunk lenne akár bizonyos elsőbbséghez, akár bizonyos kedvezményhez — 2018-ban, a fúrótornyos tűz után igényeltem is a szaktárcáknál, hatóságoknál az osztaléktörvény olyatén módosítását, hogy az érintett önkormányzat legyen kedvezményezett, de válaszra sem méltattak.”

Szatmárhegy csak pozitív választ fogad el

A megyeközponttól kőhajításnyira lévő, s dombokon szélesen szétterülő község szintén előnyös helyzetben van (lenne), ugyanis a községközpont Szatmárhegy és Csonkás között halad a fővezeték, s ez remélhetően megkönnyíti majd a rácsatlakozást, véli Szűcs Szabolcs polgármester. „A községnek nem kell társulnia senkivel, hiszen mindenki — legyen szó akár az állandó lakosokról, akár a Szatmárhegyre kijáró, házzal, gyümölcsössel, szőlővel rendelkező szatmáriakról — nagyon szeretné, ha be lenne vezetve a gáz. Az önkormányzat már tavaly letette a megvalósíthatósági tanulmányt, de választ még nem kaptunk — valószínűleg egyrészt kérnek majd még adatkiegészítéseket, ahogy mindig szokták, másrészt várnak még márciusig —, de mi csak pozitív vagy pozitív választ fogadunk el” — mondja.

„Polgármester úr, vegyünk még tűzifát?!”

Lassan negyed évszázad, sok pénz és még több befektetett energia, kuncsorgás és kilincselés húzódik a szamosdobi földgázbevezetés története mögött — s igaz ugyan, hogy a községközpontban és Sándormajorban kiépült, startra kész a vezetékrendszer, de a gázrózsákon továbbra sem lobban a láng. Ghetina Mihai polgármester nagy levegőt véve mondja: „Még 1997-ben kezdtük a történetet, készítettük és licitáltattuk meg a pályázatot, s a 2000-es évek elején kötöttük meg a koncessziós szerződést a közbeszerzési eljárás nyertesével, az aradi Gaz Vest Rt.-vel, de valahogy soha nem volt elég tőkéje, hogy elkezdődhessen a beruházás — hosszú ideig a korabeli törvénykezés nem engedte meg, hogy az önkormányzaton és a monopolhelyzetben lévő cégeken kívül más is részt vállaljon a gázhálózat kiépítésének finanszírozásából, így megfelelő tőke híján nem volt lehetőség a hálózatbővítésre. Aztán adott pillanatban, 2016–2017 táján változott a törvénykezés, elkezdődött a mozgolódás, és mivel a régi szerződésünk érvényes volt még, újraélesztettük egy új melléklettel, amelynek értelmében Szamosdob és Sándormajor esetében az önkormányzat saját költségén új megvalósíthatósági tanulmányt készít, a többi a szolgáltató céget terheli. Ám mivel a Gaz Vest egy részvénytársaság, a részvényesek pedig nem voltak megelégedve az akkori menedzser munkájával, akivel mi is folytattuk a tárgyalásokat, s az illető 2018 augusztusában lemondott — mi pedig ott maradtunk egy eléggé bizonytalan helyzetben, annak ellenére, hogy a menedzser személyének cseréje egy normális országban és normális körülmények között nincs, nem lehet hatással az aláírt szerződésben foglaltakra. Mondom: egy normális országban és normális körülmények között. Na már most: nálunk elkészült a megvalósíthatósági tanulmány, és ezzel elkezdődött a cég köntörfalazása, hogy nincs pénze, nincs fejlesztési lehetősége, mert megemelkedett a földgáz ára, s ennek okán nem fog majd nyereséget termelni (pedig dehogynem!) — szóval ilyen mesékkel 'hajtottak' el folyamatosan, amikor (gyakran) kerestük őket akár telefonon, akár személyesen. Másik oldalról pedig az emberek kérdezgették folyamatosan, hogy lesz-e a gázbevezetésből valaha is valami. Hogy a lakosságnak megígért földgázszolgáltatás beindulhasson, három évvel ezelőtt banki kölcsönt vettünk fel, a szabályozó-mérő állomásról pedig a Transgazzal egyeztettünk. A szamosdobi és sándormajori vezetékrendszer kiépítése 2020. március végén fejeződött be, a nyomáspróbák is sikeresek voltak, elvileg bármelyik pillanatban beindulhatna a gázszolgáltatás — ha lenne gáz. Mert most, pontosabban az eltelt időben a Transgaz az, aki folyamatosan licitálja a mérőállomás kivitelezését, mindig módosul valami, mindig változtatni kell valamin…Több mint zavaró a helyzet. És hát sajnos a Transgaz is állam az államban. Itt állunk a kész hálózattal, és várjuk, hogy mi lesz — legrosszabb álmomban sem hittem volna, hogy 2021 elején Szamosdobon nem ég a gáz. Rengeteget kértem, kilincseltem, kuncsorogtam náluk is, nem tudom, ki vállalt volna be ennyi megalázkodást. Nem a remény, az erőm végére értem, de nagyon elkeserítő a helyzet. A POR-os projektbe már nem férünk bele, s kivel is tudnánk társulni? Pedig annak a kitételnek is megfelelünk, hogy 1 kilométernyi hálózaton 35 fogyasztó legyen — nálunk több van. Beruházóknak — mert érdeklődés van — nem tudunk földterületet biztosítani, mert nincs, pedig valószínűleg ők gyorsítanák a szolgáltatásbeindítási folyamatot. S az érem másik oldalán ott a lakosság, az emberek, akik évek óta folyamatosan és jogosan kérdezik: „Polgármester úr, vegyünk még tűzifát?!” Mi mást mondhatnék nekik, a kiépített vezetékrendszerrel együtt, mint hogy vegyenek…”

Szabó Kinga Mária

Fotó: SZFÚ archívum