Vasárnap, január 24-én 11 órától lesz látható — másodszor a hétvége folyamán — az András Dániel kufli-meséi alapján készült, kedves és humoros történeteket megelevenítő bábelőadás.
Már kaphatók jegyek a Brighella Bábtagozat január 30-án 16 órától tartandó Szélszabadító című előadására is. Jegyek korlátozott számban — összesen harmincan vehetnek részt az előadáson — az Északi Színház jegyirodájában vásárolhatók meg hétköznaponként 10 és 17, szombaton pedig 10–13 óra között.
A helyek korlátozott száma miatt arra kérik a közönséget, a jegyeket elővételben váltsák meg, vagy jelezzék a szándékukat a fent említett munkaidőben a 0261.712.106-os vagy a 0736.625.907-es telefonszámon, majd ezt követően a helyszínen kiválthatják a belépőket.