Szatmárnémeti

MyForest Egyesület — erdősítéssel a klímaváltozás ellen

Az erdősítés által csökkenthetjük a klímaváltozás negatív hatásait / Fotó: Facebook/MyForest – Pădurea Mea
2021.02.23 - 18:05
A My Forest – Pădurea Mea Egyesület a globális klímaváltozás ellen küzd Szatmár megyében, de nem csak. Az első erdősítési projektet az idei évben fogják megvalósítani. A környezetvédelmi egyesület mostantól hivatalos weboldallal is rendelkezik.

A My Forest – Pădurea Mea Egyesület egy igazán nemes célt tűzött ki maga elé. A kezdeményezés — amely egy kis csapat ötletéből született — legfőbb célja a globális klímaváltozás enyhítése erdősítés által. Ami az egyesület eddigi tevékenységeit illeti, tavaly ősszel a Szatmárnémeti határában épülő körgyűrű közelében szeretett volna erdősíteni egy 0,7 hektáros területet, az akció azonban nem tudott megvalósulni az elégtelen csapadék miatt, a talaj nedvességtartalma ugyanis nem tette lehetővé ősszel az optimális körülmények között történő ültetést. Így az első erdősítési projektet az idei évben fogják megvalósítani. Jó hír továbbá, hogy időközben elkezdődtek az előkészületek a második erdősítési akcióhoz is. Az egyesület tehát egy mozgalmas és remélhetőleg eredményes év elé tekint, ez utóbbit segíti elő az egyesület internetes felülete is, amelyet nemrégiben élesítettek hivatalosan is. A myforest.ro egy olyan projekt, amelybe sok erőt és energiát fektetett az egyesület, általa egy lépéssel közelebb kerülhet célja eléréséhez, mégpedig ahhoz, hogy a lehető legnagyobb területeket erdősíthesse.

Az egyesület munkásságát akár mi is támogathatjuk. Ellátogatva a weboldalára két lehetőség is rendelkezésünkre áll: az első lehetőség a jövedelemadónk 3,5 százalékának felajánlása, a második pedig facsemeték vásárlása. A My Forest kezdeményezései továbbá támogathatók azáltal is, hogy részt veszünk az erdősítések előkészítési munkálataiban vagy a helyszínen, a facsemeték ültetésekor. Fontos tudni, hogy az ilyen jellegű kezdeményezések támogatása által rengeteget tehetünk környezetünkért és annak védelméért. Az erdők felületét azért kellene bővíteni, mert a globális klímaváltozás egyik oka az, hogy a Földről az ipari forradalom kezdete óta eltűnt az erdők kétharmada.

Amennyiben szeretnék, hogy a ki nem használt területeiket erdősítsék, hozzájárulva ezzel a globális klímaváltozás hatásainak csökkentéséhez, bátran jelezzék az egyesület Facebook-oldalán, a www.facebook.com/myforest.padureamea címen, illetve az újdonsült weboldalán, a myforest.ro oldalon!

Kallós András

Ajánljuk még a témában:

Belföld

Bemutatták az elnöki hivatal jelentését a klímaváltozás oktatásáról és a környezeti nevelésről

Az oktatás az éghajlatváltozásra adott válaszlépések javításának egyik alappillére - jelentette ki kedden Klaus Iohannis.
Belföld

Több mint 13 ezer hektár területet erdősített újra a Romsilva 2021-ben

Az elmúlt évben összesen 13 227 hektárnyi területet erdősített újra a Romsilva országos erdőgazdálkodási társaság, 4,39 százalékkal többet a 2021-re előirányzottnál.
Külföld

Több ezer milliárd dollárra van szüksége a világnak, hogy felvegye a harcot a klímaváltozás hatásaival (AFP)

Az éghajlatváltozás aszályokra, árvizekre, hőhullámokra és trópusi megaviharokra gyakorolt sokszorosító hatásával szemben leginkább sebezhető országok támogatására több ezer milliárd dollárra lesz szükség, nem pedig dollármilliárdokra, ahogyan azt az Egyesült Nemzetek Szövetségének pénteken zárult éghajlatváltozási konferenciáján (COP26) hangoztatták - derül ki az AFP által megszerzett ENSZ-jelentés tervezetéből.