A szervezők február végén úgy döntöttek, hogy online folytatják a versenyt, hiszen a csapatok szorgalmasan, lelkiismeretesen végezték a meghatározott feladatokat. Hegedűs Csilla, a verseny ötletgazdája és főszervezője elmondta, hogy a tanügyminisztériummal folytatott egyeztetéseik nyomán jutottak arra a döntésre, hogy online fejezik be a versenyt, hiszen a személyes találkozással járó megmérettetésre a pandémia nem ad lehetőséget.
Az előző tanévben meghirdetett vetélkedő keretében bemutatkoztak a csapatok, és az általuk kiválasztott műemlékek bemutatására is sor került, továbbá egy eseményt is szerveztek a műemléképület népszerűsítésére, és egy kisfilmet is összeállítottak az épület történetére fókuszálva.
Szatmárnémetit a Kölcsey Ferenc Főgimnázium XI. osztályos diákjai képviselik, akik a Vécsey-házat „fogadták örökbe”. Pataki Enikő, a főgimnázium igazgatónője megkeresésünkre elmondta, hogy a tizenegyedikesek folytatják az online versenyt, és figyelik, milyen feladatokat kapnak a szervezőktől. A kölcseysek is elkészítették a videót, melyben arról számoltak be, hogyan érzi magát a Vécsey-ház a világjárvány okozta megszorító intézkedések alatt. A szervezők közösségi oldalán közzétett információkból kiderül, hogy a kölcseys csapat bekerült a regionális döntőbe, mely idén online zajlik majd.
A szatmárnémeti Vécsey-ház őreinek tevékenységét a közösségi oldalukon, a cutt.ly/9zbCJGn linken lehet követni. Ezen az oldalon írják, hogy hamarosan online kvízjátékot indítanak, melyhez nem kell mást tenni, mint követni bejegyzéseiket, amelyekben bemutatják azokat a képzőművészeket, akiknek a képei, szobrai megtalálhatók a Vécsey-házban. Az általuk meghatározott időszakban kell majd megválaszolni a feltett kérdéseket, s a legjobbak jutalomban részesülnek. S. B.
Fotó: Facebook/A szatmárnémeti Vécsey-ház őrei