Egy avasújfalui állattartót azért bírságoltak meg 1600 lejre, mert állategészségügyi és élelmiszer-biztonsági iratok nélkül bővítette sertésállományát újabb egyedekkel. Ezenkívül egy túrvékonyai és egy apai állattartó azért részesült figyelmeztetésben, mert nem jelentették, hogy állatszaporulat történt a gazdaságukban. A Nicolae Dumuţa igazgató által jegyzett közlemény kitér arra is, hogy újabb intézkedésig továbbra is zárva maradnak az állatvásárok.
A DSVSA tájékoztatásából kiderül, hogy megyénkben eddig 55 afrikaisertéspestis-gócpontot sikerült felszámolni a felderített 71-ből. A megyében jelenleg 16 sertéspestisgóc van: Avasfelsőfaluban, Túrvékonyán, Ráksán, Avasújfaluban és Kispeleskén. Az állategészségügyi szakemberek itt is meghozták a szükséges intézkedéseket, hogy meg lehessen előzni a fertőzés terjedését. Királydarócon és Alsóhután (Iegherişte) az elmúlt héten sikerült felszámolni 5 sertsépestisgócot. A DSVSA felhívja a figyelmet, hogy a sertéspestissel való megfertőződés gyanúját azonnal jelenteni kell, az állatokat pedig meg kell semmisíteni.
A megye 25 vadászterületén a járvány kezdete óta 260 elhullott vaddisznót találtak, s az elvégzett vizsgálatok 202 egyednél mutatták ki a sertéspestist, míg a megye 49 vadászterületén elejtett 3104 vaddisznó közül 210 egyednek lett pozitív a laboratóriumi tesztje. 2021-ben 25 vadászterületen 3 elhullott vaddisznóra találtak, a laboratóriumi vizsgálatok pedig kimutatták, hogy csak egyikük szenvedett sertéspestis-fertőzésben, a 49 vadászterületen elejtett 388 vaddisznó közül pedig 63 volt pestissel fertőzött.
A DSVSA vezetősége arra kéri a szatmári lakosságot, hogy bármilyen jelzéssel forduljanak bizalommal a 0800.826.787-es call centerhez, illetve munkatársaihoz a 0261.715.956-os és 0760.789.016-os telefonszámokon.
Sógor Beáta