Szatmárnémeti

Most oltassunk influenza ellen!

2020.12.09 - 07:43

Szeptember–október folyamán, az ingyenes, influenza elleni oltáskampány kezdete előtt rengeteg Szatmár megyei lakos érdeklődött a családorvosánál az immunizálási lehetőségről, sokan keresték a vakcinákat a patikákban is, ahol viszont nem lehetett kapni ezeket. A koronavírus-világjárvány miatt óriási volt a kereslet az ősz elején az influenza elleni vakcinákra is, a családorvosoknak pedig első körben alig 20–30 dózist tudott leosztani a közegészségügyi igazgatóság, ami pár nap alatt el is fogyott. Mostanra a szatmáriak érdeklődése alábbhagyott, ellenben jelen pillanatban megfelelő mennyiségű oltóanyag van a családorvosoknál: minden szakember megkapta ugyanis azt a mennyiséget, amit igényelt.

Amint azt dr. Láng László családorvos lapunk érdeklődésére elmondta: most érdemes oltatni, hiszen a vakcina beadásától számítva 2–3 hétre van szüksége a szervezetnek a megfelelő immunitás kialakításához. Azok, akik most oltatnak, már védve lesznek a téli ünnepek alatt és persze azokat követően is. Az influenza terjedése ugyanis általában január–február folyamán válik hangsúlyossá, az előző szezonban például február közepére robbant be igazán az influenzajárvány.

Az influenza szövődményei — gyermekeknél gennyes középfülgyulladás, asztma fellángolása, lázgörcs, vakbélgyulladás gyanúját keltő hasfájás, szív- és vázizomgyulladás, felnőtteknél bakteriális tüdőgyulladás, a krónikus hörghurut fellángolása, agyi keringészavar, szívinfarktus, toxikus sokk tünetegyüttes, agyhártya- és agyvelőgyulladás, veseelégtelenség, anyagcsere-betegségek (pl. cukorbetegség) egyensúlyának felborulása — egytől egyig súlyos, életveszélyes betegségek, már ezért is érdemes kérni a védettséget adó oltást, ugyanakkor az új koronavírus által okozott betegséget, a COVID-19-et könnyű összetéveszteni a sok esetben hasonló tüneteket mutató szezonális influenzával.

Nátha, influenza vagy COVID-19?

Az orrfolyással, orrdugulással, köhögéssel járó náthával ellentétben az influenza kezdeti tünetei elsősorban a láz, hidegrázás, borzongás, rossz közérzet, fejfájás, izomfájdalom, emésztőszervi panaszok.

Az influenzás megbetegedések és a megfázás vagy nátha között az egyik legjellemzőbb különbség, hogy míg az influenza panaszai hirtelen jelentkeznek, addig a náthás beteg állapota lassan rosszabbodik. Az influenza esetében igen magas láz alakul ki erős fejfájással és végtagfájdalommal, ugyanakkor rendszerint tüsszögés, orrfolyás nélkül. Megfázás esetén rendszerint alacsonyabb láz vagy hőemelkedés alakul ki, nem jellemző tünet az izomfájdalom vagy a fejfájás, ugyanakkor vezető panasz lehet a tüsszögés, köhögés.

A magas láz, fejfájás, izomfájdalom és gyengeség, elesettség érzése, köhögés mind olyan panaszok, amelyek utalhatnak akár a korona-, akár az influenzavírus jelenlétére a szervezetben. Amennyiben azonban ezek a jelek komoly légzési nehézségekkel — légszomj, fulladás — is párosulnak, vagy azt követően jelentkeznek valakinél, hogy bizonyítottan SARS-CoV-2-pozitív személlyel került közeli kapcsolatba, valószínűsíthető, hogy elkapta az új koronavírust. Hiába ennyire árulkodók ugyanakkor a tünetek, ezek alapján mégsem állapítható meg, hogy milyen vírusfertőzésben szenved valaki, erre csak a laboratóriumi vizsgálat adhat egyértelmű választ. Ha viszont a beteg be volt oltva influenza ellen, akkor az már kizárható.

Évente kell oltatni

Kiemelt fontosságú az évenkénti influenza elleni védőoltás, különösen igaz ez a kisgyermekek, idősek, krónikus betegek, sérült immunitásúak és környezetükben tevékenykedő emberek, illetve zsúfolt közösségekbe járók esetében.

A védőoltásnak 2–3 hétre van szüksége a megfelelő védettség kialakításához, így annak beadását a járvány várható kezdetéhez érdemes igazítani — ez Romániában január–február folyamán várható.

Az influenza elleni oltás enyhébb reakcióktól eltekintve biztonságos, 5–10 százalékban fordul elő oltást követő láz, izomfájdalom, enyhe influenzaszerű betegség.

Az influenzajárvány csak úgy előzhető meg, ha a lakosság minél nagyobb hányada kap védőoltást. A vírus ugyanis már akkor fertőz, amikor még nem jelentkeztek az influenza tünetei.

Az oltás megfelelően széles körben történő alkalmazása ugyanakkor megfékezi a járvány terjedését, hiszen egyre kevesebb olyan egyént talál a vírus, akit meg tud támadni, továbbá azok számára is védő hatást biztosít, akik például életkorukból fakadóan még nem olthatók — újszülöttek körül kialakított nyájimmunitás a családtagok beoltásával.

Ha már járvány van, a betegeket igyekezzünk távol tartani a közösségektől, „karanténba” helyezni, akárcsak a koronavírus-fertőzés esetén. A cseppfertőzés nem feltétlenül köhögéssel, hanem nagymértékben tárgyak és kezeink közvetítésével terjed, emiatt nagyon fontos a rendszeres, lehetőleg fertőtlenítő hatású kézmosás.

Bumbuluţ Krisztina

Fotó: MTI/Komka Péter

Ajánljuk még a témában:

Belföld

Már a patikákban várnak az oltakozókra a vakcinák

Hamarosan kezdődik az influenza elleni oltási szezon, az első adag vakcinák megérkeztek a gyógyszertárakba.
Belföld

Érdemes oltatni influenza és szamárköhögés ellen!

Az influenza és a szamárköhögés elleni oltások fontosságára hívja fel a figyelmet az Országos Közegészségügyi Intézet (INSP).
Szatmárnémeti

Szatmári áldozata is van az influenzának

Szatmári áldozatot is követelt az influenza-szezon: a megyei közegészségügyi igazgatóság közlése szerint, az elmúlt héten egy, a 15–49 év közötti korcsoportba tartozó szatmári belehalt a vírusfertőzés okozta szövődményekbe.