Ilyenkor szinte lehetetlen nem megkérdezni elsősorban önmagunktól, valamint a választott vagy kinevezett vezetőinktől, minden megemlékezés szónokaitól: meddig lesznek még hősök és áldozatok? Ha visszatekintünk a nagy változások eseményeire, a nagy rendszerváltásokat követő időszakokra, könnyen átláthatjuk, hogy lényegében minden forradalom győzött, még a szabadságharcok is teljesítették küldetéseiket, a baj mindig onnan származott, hogy a forradalmakat kirobbantók és a szabadságharcokban résztvevők egy része áldozat lett, a legtöbb a megtorlások áldozata, a túlélő hősök pedig képtelenek voltak megőrizni a kivívott szabadságot.
Az emberi történelem nem más, mint szabadságharcok állandó sorozata. Évszázadok, sőt, évezredek tapasztalatai sem elegendők ahhoz, hogy megfogalmazzuk, mit jelent számunkra, a közösségek számára a szabadság.
A jelenlegi körülmények között tekintsük át, melyek a szabadság alapfeltételei itt és most! Mondhatjuk azt, hogy rossz a politikai és a gazdasági helyzet. Azt is látjuk, hogy máshol is vannak gondok és bajok, amivel az ott élők elégedetlenek. Mondhatjuk azt, hogy még nem ért meg a világ arra, hogy közösségben gondolkodjon, mert ha egy közösség képes megvalósítani a közös álmokat, akkor az egyének álmai is egyenként megvalósulhatnak. Mondhatjuk azt is, hogy ha minden egyén képes megvalósítani önmagát, akkor a közösséget sem veszélyezteti a szétdarabolódás, de mindezekhez szükség van egy olyan elhatározásra, ami nem valami vagy valaki ellen történik, hanem mindenkiért, mert mindig ez volt minden forradalom célja.
Ma már mindent a gazdaság befolyásol és irányít. Ahhoz, hogy valaki elérhesse céljait, meg kell legyenek a gazdasági feltételek. A magukat liberálisoknak vallók azt hiszik, csak az a szabadság, ami nem jár kötődésekkel. Lehet ebben igazuk, de a forradalmak és a szabadságharcok azt igazolják, hogy minden forradalom addig volt sikeres, amíg közös cél vezette az uralkodó renddel szemben állókat, a szabadságharcok pedig akkor buktak el, amikor a közös érdekek helyett az egyéni érdekek kerültek előtérbe. Ez nemcsak forradalom és szabadságharc idején van így, hanem a mindennapi politikai és gazdasági életben is. Közös célokról beszélünk, de mindenki az egyéni érdekek eléréséért tesz meg apróbb vagy nagyobb, látható vagy eltitkolt lépéseket.
A megemlékezések után mindig azon töprengek, mi marad meg bennünk, mi marad meg a fiatalokban egy ilyen esemény után. Azok, akik megélték az 1956-os forradalmat, tudják, mit jelent meglátni a szabadság fényét, megérezni az előttük kitáruló hajnal illatát, de tudják azt is, hogy mit jelent letiportnak, bezártnak, megalázottnak, kiszolgáltatottnak lenni.
A megemlékezés nem arról kellene hogy szóljon, hogy megmutatkozzanak azok, akiknek lehetőségük van a szereplésre, hanem arról, hogy egy nép, egy nemzet, több együtt élő nemzet megmutassa: mi úgy élünk, ahogy a múlt szabadságharcosai élni akartak. Az emberek képesek a változásra, de valami miatt a nagy változások mindig elmaradnak, mert minden új rendszernek megvannak az irányítói, és az elnyomott elnyomóvá válhat, ha magával ragadja a hatalom szele vagy hulláma. Ezért van az, hogy a szabadságharc tovább folytatódik, és nem lehet tudni, ki a szabadságharcos és ki az elnyomó.

Elek György